Sofoblog

Belefutottam ebbe sajtreklámba az angol tv-csatornákon. Először semmi különös: helyes fiatal pár rohangál a mezőn, dúl a láv, süt a nap, vidámság van, sajtevés meg borivás a gabonatábla közepén, minden tökéletes:

Aztán jön a kombájn. És az első reakcióm az volt, hogy most akkor ezt miért is kellett? Merthogy tényleg nagyon szépen van fényelve az egész film, jó a zene, szereplők hozzák azt amit kell, édes-romantikus az egész, tök jó, remek iparosmunka. Aztán agyonvágják az egész idillikus képet a traktorral. Hiába eszel jó nővel jó sajtot napsütésben az aranyló gabonamező közepén, a mezőgazdasági gép az jön és bedarál. Ez semennyit nem épít pozitív irányba a márkán.

Aztán beszélgettem itt huszonévesekkel, és egészen véletlenül előjött a "de tracteur" téma. És tetszik nekik. Bejön. Meg ilyenek. Merthogy milyen vicces már, hogy kifli, bor, sajt... traktor. És végülis igen, az. Pont azért, mert nem vártan agyonvágja az egész filmet, meg az egész luxussajt imázst, amit abban a 25 másodpercben, a deus ex machináig építgetett a film.

De vajon melyik a jobb út:

• Csinálni egy sokadik, profin kivitelezett, idillikus tucatfilmet egy luxusmárkáról, ami ugyan tökéletesen közvetíti a márka imázsát, de nincs benne semmi extra, ezáltal elveszik a reklámzajban és a versenymárkák hasonló hirdetéseinek tengerében. Egyszóval nem különböztet meg.
• Vagy készíteni egy meghökkentő reklámot (vagy nem várt fordulattal agyonverni az elvártat), és ezáltal kitűnni a tömegből, bevállalva azt a kockázatot, hogy a fogyasztó fejében nem a márkaimázs idillikus képe marad meg (és a vágy, hogy mindenáron azonosuljon vele...), hanem a csattanó. Az, hogy ez a márka csinált egy vicces reklámot, amin jót röhögött.

Hát nehéz dolog, de így utólag belegondolva, lehet, hogy ha kizárólag ez a két út lehetséges, a második a kevésbé rossz választás. Merthogy egy sokadik, profin elkészített tucatfilmmel lehet, hogy nem teszünk hozzá sokmindent a márkához. Viszont ha csinálunk egy viccet, a fogyasztó legalább jól szórakozik, és talán megjegyzi a márkánkat. Csak éppen bajban lesz azzal, hogy milyen értékeket is próbál az közvetíteni. Mert a vicces luxussajt az pont olyan, mint az olcsó Ferrari: nem nagyon létezik.