Egy egyesült államokbeli ruházati cég, a Nordstrom egy egészen különleges intallációval várja a BP nevű junior osztályára betévedő fiatalokat. A cég abból indult ki, hogy a tinik egyrészt a próbafülkében sokszor lefotózzák magukon az egyes ruhadarabokat, hogy ezzel segítsék a későbbi döntéshozatalt, másrészt kedvelt szokásuk összegyűlni és közösen elkészíteni egymás haját és sminkjét. Erre a két jellegzetes viselkedésre pedig ráhúztak egy olyan interaktív eladáshelyi promóciót, aminek érzésem szerint nem sok tini tud ellenállni.
A dolog lényege, hogy a fiatalokat beépített digitális fényképezővel és érintőképernyővel felszerelt próbafülkék várják. A rendszer 3 fotót készít a vásárlóról, aki ezt követően szerkeszteni, vágni tudja a róla készült képeket egy érintőképernyős eszközön (Microsoft Surface), különböző ikonokkal díszítheti azt vagy egyedi keretet állíthat be, stb. Az elkészült képek ezután helyben kinyomtathatók matricára vagy elküldhetők tetszőleges ímélcímre.
bp. Photobooth Walkthrough from Zeus Jones on Vimeo.
Az ötlet szerintem zseniális, a tinik biztos kajálják. De a legtutibb úgy lett volna, ha nem csak ímélcímre lehetne küldeni a képeket, hanem egyből föl lehetne lőni a Facebookra, Twitterre, Flickrre, akármire.
A cikk eredetije itt.
Utolsó kommentek