Sofoblog

Danteraktív írta a blogjában pár napja, hogy:

Szeretjük az embereknek megmondani a frankót, és azt az embert szeretjük igazán, amelyiknek meg is mondhatjuk, reagál rá, visszamondja a saját frankóját. Ugyanígy működünk a márkákkal kapcsolatban is. Mi van, ha a márka nem akar velünk szóba állni? Akkor kizárjuk, nem beszélünk róla, nem veszünk nála semmit, aztán majd vakarhajta a fejét.

Mondjuk én nem feltétlenül igényelném, hogy a dezodorom beszélgessen velem. Többnyire az embereknek (ez most lehet vállalati marketinges meg halandó ember is, de semmiképpen nem elvakult web 2.0 guru) tényleg ez a véleménye, hogy a dezodorom/hajszárítóm/müzlim ne beszélgessen velem, mert miről és mikor és hol? És minek? És ha most minden webmegmondó a szívére teszi a kezét, akkor valószínűleg belátja, hogy ez bizony így van.

Igen ám, de ez talán azért van, mert nem érzem azt, hogy a dezodoromnak olyan személyisége (brand) lenne, akinek van számomra mondanivalója. És itt elérkeztünk egy nagyon fontos problémához. A mai brandek legtöbbjével az a baj, hogy nem is alkalmasak interaktív kommunikációra. Valószínűleg ez azért (is) van, mert arra lettek kitalálva, hogy légkondícionált termekben, hosszú tárgyalóasztalok mellett kitalált, készen kapott imázsokat hordozzanak és közvetítsenek felénk. Az egyirányú, arctalan tömegkommunikációban az imázsközvetítésre kitalált márka adott, de hol a fogyasztó? Ott van, fogyaszt, csak éppen nem arra lett kitalálva, hogy feedbacket szolgáltasson. Arra, hogy idomuljon a brandhez. Na, nem csoda, hogy így semmi kedvem beszélgetni a dezodorommal, és semennyire nem érdekel, hogy mit állít magáról, ha engem nem hallgat meg. Kizárom az agyamból az összes mesterkélt, hazug állítását, és leegyszerűsítem a magam számára a terméket: a dezodortól nem leszek büdös. Nekem ennyit jelent a nagyrabecsült, rohadt drága márka.

Az interaktív, párbeszédalapú kommunikáció más. Persze ott is van egy brand, és van egy fogyasztó. Viszont a fogyasztó feedback-képes, és a márkának is ehhez kell idomulnia. Nem csupán ahhoz, hogy fogadjon visszacsatolást, hanem ahhoz is, hogy maga a márka olyan legyen, aminek én akarok visszajelezni. Nem amivel, hanem akivel én, mint fogyasztó, akarok beszélgetni. Aminek van személyisége, van története, van múltja, jelene, jövője, és mindezt bele tudom illeszteni a saját személyiségembe, történetembe, életembe. Be tudom fogadni és meg tudom hallgatni, mert van számomra üzenete, mondanivalója. Van közös pont, ami mentén elindulhat a párbeszéd. Mert megértjük egymást.

A legfontosabb tanulság, hogy vége az arctalan brandeknek. Vége az ugyanolyan, csak nevükben, csomagolásukban és árukban különböző márkáknak. Meg kell különböztetni magad, de úgy, hogy befogadható legyél a célközönséged számára. Ki kell magadat találni, sztorit kell magad köré építeni. Élményt adni a fogyasztónak, meghallgatni a véleményét, és együtműködni vele. Így csinálja az Apple, így csinálja a Starbucks, így csinálja a RedBull, a Bagaboo vagy a Tisza. Csak ez az esély a túlélésre!