Igazából Reklámbuzi kenyere lenne reklámokat pakolgatni az Addictra, de nem bírom megállni, hogy az alábbi szpotot ne tegyem ki. A sok sokkoló társadalmi célú "kösd be magad" hirdetés után itt van ez, ami ugyan giccses, mert van benne család, megindító zene és ráadásul az egész nagyon sloooooow motion, de annyira egyszerű megvalósítással és nagyon eltalált metaforán keresztül érzékelteti a probléma fontosságát, hogy le a kalappal, szép munka:
Az AdAge-en találtam egy cikket, amiben a szerző egy remek összegzést írt arról, hogy a közösségi média párbeszédteremtő képességének mik lehetnek a legjellemzőbb felhasználási módjai. Mikor a vállalatok túljutnak a "csináljunk egy Facebookot meg valami Twittert" szakaszon, és elkezdik hosszútávú stratégia mentén fölépíteni közösségi médiabeli jelenlétüket, akkor annak ötféle jellemző módja lehet a szerző szerint:
Felhasználói kezdeményezésre épülő platformok
A közös ezekben a platformokban, hogy a felhasználók jobbító szándékára, és az erre való hajlandóságára épít. A Pepsi RefreshEverything oldalán jelenlévő felhasználók különböző ötletekkel versenyeznek, amikkel jobbá tehetik saját környezetüket. A nyertest a közösség választja, a pénzt a cég adja. A Tide Loads of Hope kampányában a közösség tagjai különböző termékeket vásárolhatnak, amiknek az árából befolyt összeggel a Procter & Gamble olyan embereken segít, ahol a tiszta ruha problémát jelent.
Felhasználók ötleteiből merítő platformok
Ez angolul crowdsourcing és fogalmam sincs, hogyan lehetne magyarra lefordítani, de az a lényege, hogy rengeteg felhasználó bombázhatja ötleteivel az adott vállalatot, a felsővezetés pedig örülve az ingyen brainstormingnak, a legjobbakat megvalósítja. Az egyik legklasszikusabb példa, amikről többé kevésbé itthon is lehetett hallani, a MyStarbucksIdea.com, vagy a Lego Mindstormja a Dellnek pedig az Idea Stormja.
Kereskedelmi platformok
A közösségi média előnye, hogy közvetlen kapcsolatot lehet kiépíteni a fogyasztókkal, miért ne lehetne közvetlenül eladni is nekik? Ez a gondolat húzódik a kereskedelmi platformok mögött, amik a nagy webáruházaknak állítanak konkurenciát. A Procter & Gamble január közepén jelentette be, hogy teszteli új webáruházát, amit tavasszal készülnek élesíteni.
Felhasználói élmény-alapú platformok
Ez jelenleg talán a legelterjedtebb platform-típus. Közös bennük, hogy próbálják kiterjeszteni egy adott termék határait, a cégek hasznos tanácsokkal látják el a fogyasztókat, a tagok az élményeiket oszthatják meg másokkal, stb. A Nike Plus program keretén belül egy arra alkalmas eszközzel rögzíthetjük személyes futási adatainkat, azokat feltölthetjük az oldalra, elemezhetjük, összehasonlíthatjuk, és még millió lehetőségünk van játszani teljesítményünkkel. A Lufthansa folyamatosan kitwitteli, hogy éppen merre jár a repülőnk, a JetBlue pedig a felhasználókkal szavaztatja meg, hogy milyen legyen a következő repülőfarok-festésük.
Közösségi CRM platformok
Ez egy dinamikusan növekvő ágazat és legelterjedtebb formája a közösségi médiatérben működő ügyfélszolgálat, ami lehet akár Twitteren (BestBuy), akár Facebookon (Vodafone UK) keresztül. A felhasználók kitwittelhetik vagy beírhatják egy fórumba a problémájukat, amire külön közösségi médiára specializált ügyfélszolgálatosok fogják megtalálni a megoldásokat.
Ezek tehát a 2010 elején jelenlévő legfőbb közösségi média platform trendek. Érdeklődve várom további ötletek megjelenését, és persze minden ilyen jellegű kezdeményezés széleskörű elterjedését, mert közösségi média felhasználónak lenni jó, azon keresztül szeretve és gondozva lenni meg még jobb.
Mára a hazai szakmában is szépen elfogadottá vált, hogy a közösségi média integráns részét kell hogy képezze egy adott cég marketingkommunikációs stratégiájának. Láthatjuk, hogy különböző cégek fejest ugrálnak a fogyasztók tengerébe, ki több, ki kevesebb sikerrel, ki csak egy kampány erejéig, ki hosszabb távon gondolkozva.
Az biztos, hogy van valami, megmozdult valami, de jelenleg az az érzésem, hogy a közösségi média kicsit mostohagyereknek számít a vállalatokon belül. Ahol már tisztában vannak vele, hogy kell, ott sem igazán találják meg a helyét, hogy ki is foglalkozzon vele. Igazából sok esetben senki sem érzi teljesen magáénak, de ugyanakkor mindenki szeret kicsit beleszólni.
Ez a furcsa helyzet köszönhető annak, hogy a közösségi média egy eléggé összetett terület. Nyilvánvalóan szemléletében, működésében leginkább a PR-hez áll közel, de mivel online alapokon nyugszik, ezért a technikai hozzáértés az online részlegen van meg. A marketing és/vagy marketingkommunikációs részleg szintén érintett, mivel az aktuálisan futó ATL/BTL/egyéb kampányoknak szintén kell hogy legyen és van is kifutása a közösségi média térbe. Aztán ott a kérdés, hogy házon belül, vagy házon kívül érdemes működtetni a közösségi média tevékenységünket?
A kiszervezés mellett az szól, hogy egyszerűen rá lehet tolni a munkát a meglévő online vagy PR-ügynökségeink valamelyikére. A hátránya ennek az, hogy a közösségi média egy gyorsan mozgó valami, ahol villámgyorsan kell reagálni bizonyos esetekben. Az ügynökségek felé egyrészt nincs meg a kellő gyorsaságú és mennyiségű információáramlás, valamint egyszerűen döntési hatáskörük sincsen, és nem is lehet bizonyos kérdésekben.
Pontosan emiatt, szerintem a közösségi médiának házon belül van a helye. Hogy hol? Oda lehet adni a PR-nek, merthogy alapvetően mégiscsak ez a terület áll a legközelebb hozzá, viszont gyakran a PR-részleg sajtófigyelésen, konferenciaszervezésen és sajtóközlemények írásán nevelkedett munkatársai egyáltalán nincsenek képben a közösségi médiával kapcsolatban. Nem ismerik az eszközeit, nem értik a működését. Innentől kezdve többet árthatnak, mintha nem csinálnának semmit.
Megkaphatja az online részleg, ahol talán közösségi médiából kicsit felkészültebb kollégák ülnek a székben, technikailag sokkal jobban képzettek, de itt pedig a marketingkommunikációs szemlélet hiánya lehet a szűk keresztmetszet.
A legjobb megoldás egy vagy néhány, közösségi médiára specializált személy felvétele, akik egyesítik magukban a jó PR-esek és a jó online-osok tudását, megvan a megfelelő döntési hatáskörük, és biztosítva van a gyors és kellő mennyiségű információáramlás köztük és a különböző részlegek és a vállalat kommunikációs ügynökségei között. Ez esetben biztosak lehetünk abban, hogy a közösségi média jelenlétünk valóban működőképes lesz.
Az előző posztban írtam arról, hogy szerintem a jövőben hogyan is fog kinézni a fogyasztók közé bemenés: a rövidtávú, kampányjellegű termékkomunikációt egy hosszútávú, folyamatos, párbeszédszerű, felhasználói aktivitást igénylő kommunikáció fogja felváltani, melynek elsődleges feladata a vállalat és a fogyasztó közötti kapcsolat létesítése és annak fenntartása lesz.
Ez szépen hangzik nyilván, de ugyanakkor elég utópisztikus egy olyan valóságban, ami arról szól, hogy termékek vannak, a termékeket meg kampányszerűen kell kommunikálni. Erre van berendezkedve az ügyfél és a velük kapcsolatban álló mindenféle ügynökségeik is.
Sok vállalat érzi, tudja már (ezt mondják a konferenciákon), hogy a fogyasztók közé be kell menni, kicsit át kell engedni az irányítást, aktivizálni kell őket és jobban bevonni a kommunikációba. Igen ám, csak mindehhez adott az az alap, amitől nagyon nehéz elszakadni, ez pedig az ATL-alapú gondolkodás, kampánytervezés és ügyfél-ügynökségi viszony, amiben a rutin határozza meg a kommunikáció hosszát és tartalmát (ciklikus termékkampányok), valamint helyét és módját (alapvetően tévészpotra készült kreatív koncepció mutálgatása rádióba, printre és bannerre). Ezt opcionálisan meg lehet támogatni egy-egy közösségi médiás, gerilla, ambient aktivitással vagy rendezvényekkel, de azért ugye érezzük, hogy ettől az alapvetően ATL-vonalon mozgó kommunikációnk még nem lesz igazi, nagy közösségi élmény a fogyasztók számára.
Ennek az egyik legfőbb oka, hogy a kampány lefutásával a megkezdett közösségi aktivitásunk is megszűnik, azt nem gondozza tovább senki. Pedig ahogy korábban kifejtettem, a vállalat és fogyasztó között hosszú távú, koherens kapcsolat kell, ezt pedig a hónapról-hónapra változó, ATL gerincű kampányok nem tudják biztosítani.
A másik ok, hogy igen nehéz megteremteni az integrációt az alapvetően passzív befogadásra alkalmas ATL-médiumok és az online tér nyújtotta interaktív eszközök, a különböző gerillamegoldások vagy rendezvények között. A kampány – ha már mindenáron kampányokban gondolkodunk – sikere nagyban múlik azon, hogy milyen alapötletre, gondolatra, tevékenységre épül, és hogy ezt az alapötletet (tevékenységet, gondolatot) mennyire sikerül minden egyes médiumon keresztül a lehető legmegfelelőbb formában kommunikálni úgy, hogy az egyes csatornákon folyó aktivitások együtt egy teljes, kerek egészet alkossanak.
Az ATL tehát sok esetben nem megkerülhető, ezt el kell fogadni. Az igazi kihívást az jelenti, hogyan kezdjük el megváltoztatni lépésről-lépésre a vállalat klasszikus, alapvetően csak ATL-gerincű, kampányokra épülő kommunikációját, egy olyanra, ami a hosszútávon épít ki egy folyamatos, kétirányú kommunikációs kapcsolatot a vállalat és a fogyasztó között, és teszi mindezt a klasszikus ATL-technikák és a számos új eszköz integrált kezelésével.
Most hogy így nagyon beérett ez a webkettő és a közöségi web, a szakmai konferenciákon már minden előadő, ügynökségi ember, ilyen-olyan szakértő, marketinges, akárki azt fújja, hogy oda kell menni a fogyasztók közé, interaktívan kell kommunikálni meg satöbbi. Ami nyilván így is van, látjuk, érezzük, a nagy kérdés a hogyan?
Ki lehet találni ezt-azt, Facebook csoportot létrehozni vagy Iwiw alkalmazást készíteni, beugrani a Twitterbe, blogot indítani, vírusvideót gyártani. Egy sor remek webes eszköz van rá és szolgálatra kész digitális ügynökséget sem nehéz találni, aki majd kitalál nekünk valamit. De egy-egy, akár jól sikerült kampány még nem jelent hosszútávú sikert.
A probléma ott van, hogy az interaktivitás és a bemegyünk a fogyasztók közé hozzáállás nem szükségszerűen egy-egy kizárólag online térben lefutatott kampányt kellene hogy jelentsen.
Az egyik alapvető gond, hogy a megrendelők és a reklámügynökségek is kampány alapon dolgoznak. Adott hónapban, adott termékre kell kitalálni egy kommunikációs kampányt. Aztán a következő hónapban a következőre egy másikat. Vagy adott tremékre egy online kampányt, ami lehet tetszés szerint valami közösségi oldalon zajló aktivitás, blogolás, satöbbi. Kampányszerűen nem lehet fogyasztók közé menni. Vagy odamegyünk, és ott is maradunk úgy, ahogy odamentünk, vagy pedig oda se menjünk. Mert ez kábé olyan, mintha kamaszok lennénk: egyik hónapban még VBK-t szürcsölünk a ZP előtt a parkban, a következő hónapban meg már a Bed Beach-en feszítünk talpig fehérben a White Party-n.
Én nem hiszek a kampányokban. Nem hiszek abban, hogy a fogyasztók megnyerésének a célja az alkalomszerű támadás, aztán a hirtelen visszavonulás. Ehelyett építeni kell valami koherenset a vállalat és a fogyasztó közé. Valami olyan tartalmú kommunikációt, ami túlmutat egy adott terméken. Ami a vállalatról és a fogyasztóról, valamint a közöttük lévő kapcsolatról szól. Közös értékrend, elvek, célok kellenek, amit mindketten osztanak, és közös nyelv, amelyet mindketten beszélnek. Az emberi kapcsolatoknak is pontosan ez az alapja, és ahogy a trendek mutatják, a marketinkommunikáció is pontosan effelé halad. A közösségi média erősödése, és az azokon keresztül megvalósult sikeres kampányok sikerének oka nem csupán egy új kommunikációs csatorna használatában és az interaktivitásban meg a párbeszédben rejlik, hanem az emberarcúságban.
A vállalatoknak a jövőben elsősorban arra kell törekedniük, hogy megtalálják a fogyasztókkal közös értékeket, elveket és célokat, valamint kialakítsanak egy közös nyelvet. Az elsődleges marketingkommunikációs feladat nem bizonyos termékek kampányszerű kommunikációja lesz, hanem a vállalat és a fogyasztók közötti kommunikáció megteremtése. Amint ez meg van, utána lehet elkezdeni az egyes termékek kommunikációját a már meglévő kapcsolatra építve, vigyázva arra, hogy a kettejük között kialakult normákat és szabályokat betartsák.
Nem tudom, hogy ezt a Pirate TV projektet mióta nyomja a Red Bull szerte a világon, de sokkal több kéne belőle. Azt végképp nem értem, hogy miért nem tud róla semmit a Google a három fellelhető videón kívül?
A filmek margójára pedig annyit, hogy nem véletlen olyan erős brand a Red Bull, amilyen. Így kell gerillázni: a Red bull kitalálja, odamegy és csinál valami összekacsintós, illegális, extrém dolgot. Nekem nagyon bejön. Csak jobban kéne teríteni ezeket a videókat. Vagy mondjam azt, hogy SMO-zni? :)
Nemrég rátaláltam egy remek Zeus Jones
A prezi szerint a klasszikus márka nem más, mint a fogyasztó fejében létező gondolatok, attitűdök, érzések a márkával kapcsolatban. A klasszikus márka a klasszikus tömegkommunikáción keresztüli imázs közevtítéssel és építéssel alakul ki.
Ezzel szemben a modern márka a vállalat és a fogyasztók, valamint a fogyasztók egymás között létrejövő interakcióin és élményein keresztül definiálódik. A modern márka nem egy erőteljesen közvetített imázsból áll, hanem rengeteg szerteágazó ötlet építi föl, de minden ötlet felfűzhető a márka központi gondolatára, lényegére. A legjobban a Starbucks-molekula érzékelteti ezt a prezentáció 16. oldalán:
Az ábra közepén található maga a Starbucks, közvetlenül körülötte pedig a barista (nagyjából kávéfőző mester lehet magyarul) kultúra, a CSR, az Africa '05, Brand experience és a Better coffee mission karikái láthatók. És ezekből vezethetők le az olyan kézzelfogható élmények, cselekvések, kiadványok, amik a Starbucks esszenciáját adják, mint például a Fairtrade mozgalomban való aktív részvétel, a "My Sister" könyv, ami a Starbucks sztoriját meséli el, az Africa '05 program részeként élő fellépések a kávézókban, saját zenei cd összeállításának lehetősége, speciális Starbucks csemegék reklámozása, mint például a Frappuccino. Ez a sok-sok, kézzelfogható, tapasztalható, és látszólag különböző elem mind-mind egyetlen céghez, a Sturbuckshoz köthető. És ezek együttesen alakítják ki a brandet.
A modern márka cselekvések és interakciók által a piacon születik, nem pedig felülről kommunikált üzenetek segítségével.
Legvégül pedig álljon itt az utolsó dia egy remek összegzésként:
Egy egyesült államokbeli ruházati cég, a Nordstrom egy egészen különleges intallációval várja a BP nevű junior osztályára betévedő fiatalokat. A cég abból indult ki, hogy a tinik egyrészt a próbafülkében sokszor lefotózzák magukon az egyes ruhadarabokat, hogy ezzel segítsék a későbbi döntéshozatalt, másrészt kedvelt szokásuk összegyűlni és közösen elkészíteni egymás haját és sminkjét. Erre a két jellegzetes viselkedésre pedig ráhúztak egy olyan interaktív eladáshelyi promóciót, aminek érzésem szerint nem sok tini tud ellenállni.
A dolog lényege, hogy a fiatalokat beépített digitális fényképezővel és érintőképernyővel felszerelt próbafülkék várják. A rendszer 3 fotót készít a vásárlóról, aki ezt követően szerkeszteni, vágni tudja a róla készült képeket egy érintőképernyős eszközön (Microsoft Surface), különböző ikonokkal díszítheti azt vagy egyedi keretet állíthat be, stb. Az elkészült képek ezután helyben kinyomtathatók matricára vagy elküldhetők tetszőleges ímélcímre.
bp. Photobooth Walkthrough from Zeus Jones on Vimeo.
Az ötlet szerintem zseniális, a tinik biztos kajálják. De a legtutibb úgy lett volna, ha nem csak ímélcímre lehetne küldeni a képeket, hanem egyből föl lehetne lőni a Facebookra, Twitterre, Flickrre, akármire.
A cikk eredetije itt.
Innen loptam.
Sok mindenben különbözik a brit és a magyar társadalom, az egyik ilyen a Twitter ismertsége és elterjedtsége. Míg otthon még csak egy szűk, geek réteg használja a Twittert, a többség talán még nem is hallott róla. Ezzel szemben az Egyesült Királyságban már a mainstream, nyomtatott médiába is bekúszott a Twitter: teljesen hétköznapi dolognak számít, hogy a Metro-t a Daily Mailt vagy a Sunday Express-t kinyitva az ember szeme beleütközik egy Twitterről szóló cikkbe. Többnyire inkább kisszínes kategóriába tartoznak a csiripelésről szóló hírek, de találkoztam már egész komoly, féloldalas cikkekkel is.
De a britek olyannyira komolyan veszik a Twittert, hogy nem csupán a médiajelenlét evidens számukra, de megvolt az első Twitter-perük is. Egy blogger beperelt egy twitelőt, aki a blogger identitását ellopva csiripelt álnéven. A bíróság elmarasztaló ítéletet hozott a csiripelővel szemben a személyiségi és szellemi tulajdonhoz fűződő jogokra hivatkozva.
Magyarországon vajon mikor kezd el cikkezni a nyomtatott sajtó a Twitterről? És vajon hány év múlva lesz meg az első Twitter-perünk?
Ha azon a kérdésen tújutottunk, hogy kell-e egy vállalatnak közösségi médiáznia, és a válasz igen, fölmerül a következő, hogy hogyan? Millió lehetséges megoldás létezhet, minden a vállalat üzleti és kommunikációs céljaitól függ. Az egyik ilyen, ha mondjuk blogot indítunk. Azonban ezt is lehet nagyon rosszul csinálni, és nagyon jól is.
A nagyon jóra remek példa a Graco cipőmárka esete, amit Mack Collier írt meg a blogjában. A lényeg az, hogy mielőtt a cég csakúgy belerondított volna az online közösségi terekbe, leültek és elkezdtek gondolkodni hónapokon keresztül. Végül a blog mellett döntöttek, és mivel fiatal szülőket akartak megcélozni, ezért kézenfekvő volt, hogy írják fiatal szülők a blogot valami nyakkendős pr-es, marketinges, közösségi méda menedzser, vagy akárki helyett. Nyilvánvalóan ha olyanok írnak az adott témákról adott célcsoportnak, akik maguk is a témák szakértői és egyben a célcsoport tagjai is, sokkal olajozottabban, empatikusabban fog menni a kommunikáció.
És így is lett. 2007-ben a Graco márka online említései közül 68% volt pozitív, 2008-ban ez a szám 83%-ra emelkedett. És mióta a blog beindult, azóta az online visszhang majdnem minden esetben pozitív volt.
Azt hiszem ez egy remek példa arra, hogy hogyan lehet jó vállalati blogot csinálni. Köszönjük Mack Collier-nek a beszámolót.
Van a Southwest Airline-nak egy David Holmes nevű légiutaskísérője, aki annyira unta már a szokásos, százszor elismételt szövegeket a fedélzeten, hogy fogta magát, és írt belőle egy rapszámot. Ezt elő is adja a gépeken, az utazóközönség meg nem meglepő módon értékeli az innovációt:
Egyrészt gratulációm a Southwest Airline-nak, aki vagy sikeresen összehozott egy jó víruskampányt magának idén tavasszal, vagy csak szimplán hagyta kibontakozni David Holmes-t, mert akár az is előfordulhat. Nem tudom melyik verzió igaz, mindenesetre működik.
A CBS riportja itt látható, meg van valami fehéremberes verzió is.
Régóta megy a filózás azon, hogy kell-e közösségi média jelenlét a vállalatoknak vagy nem? Vannak ugye a haladó gondolkodásúak, akik szerint igen, meg vannak azok, akik leragadtak a régi, bejáratott rendszernél, és nem is akarnak kiszállni a jól megszokott, olajozottan működő mókuskerékből, és kockáztatni meg belekóstolni a közösségi média világába valami bizonytalan és nehezen igazolható eredményért.
Az előbbi tábor általában olyan szakamberekből vagy a fiatalabb generáció képviselőiből áll, akik maguk is élnek közösségi életet virtuálisan, részesei annak, amiről beszélnek, jól ismerik és értik is a működését, ezáltal tisztában vannak az előnyeivel is. Az utóbbi tábor képviselői nem használják a közösségi médiát, így nem is értik a működésést illetve jelentőségét. Nyilván nem fognak olyasmibe pénzt ölni, amiről fogalmuk sincsen, és különben is teljesen jól megvannak nélküle, nem tekintik a valós élet részének azt, meg hát van elég más csatorna is, amin el lehet érni a fogyasztókat.
A közösségi média használata a legtöbb esetben még ma is kérdés. Kell-e a rádió, tévé, óriásplakát és printhirdetés mellé a közösségi média jelenlét? Azok az emberek, akiknek mindennapi életébe beletartozik a facebookolás, twitterezés, blogolás, az online jelenlétet nem egy elszeparált, virtuális közegként élik meg, hanem a valós életük kiterjesztéseként. A valós kapcsolatok működnek a virtuális közegben, amely mellé persze bekerül sok online szerzett kapcsolat is. Az a vállalat, amelyik el akarja érni a fogyasztóját, menjen oda, ahol a fogyasztó van. És ha a fogyasztó nem csak az utcán jár (óriásplakát), nem csak tévét néz, rádiót hallgat vagy újságot olvas, hanem ugyanúgy éli az életét az online közösségi terekben is, akkor a válllatnak oda kell mennie, hogy elérje őt.
A közösségi médiában való jelenlét nem kérdés, hanem egy természetes dolog. A kérdés az, hogy hogyan csináljuk jól?
Az egy dícséretes dolog, hogy a nemzetközi helyzetre való tekintettel volt Influenzakommandó a Sziget Fesztiválon, ám szegényeknek valahogy olyan matricákat sikerült terveztetni, ami semmilyen szempontból nem fesztiválkompatibilis. Valamelyik délután nyomtak a kezembe néhányat a fesztivál területén csatangolva, fröccstől már nem szomjasan. Próbáltam bogarászni, de inkább elraktam negatív példának - és az uborkaszezonba egy röpke bloganyagnak - hogy milyen matricát ne gyártassunk oda, ahol sok ember sokat iszik.
Egy az, hogy össze-vissza kell forgatni, hogy elolvassam rajta a feliratokat, de ráadásul még a betűk is igen picik. Teljesen zavaros az egész, szóval szerintem ennek a matricának nagyjából 1%-os olvasottsága lehetett, a maradék 99% ment a fenekekre, mellekre és a homlokokra.
Legutóbb a Karmamedia, korábban pedig én is írtam már az online közösségmenedzselés szükségességéről, a hogyanra egy elég kimerítő választ kaphatunk az előbb említett blogon lévő posztsorozatból. Szabolcs azt mondja az egyik posztban, hogy:
Nem kell, hogy személyesen, név szerint jelenjen meg a vállalat vagy az ügynökség valamelyik dolgozója, de minimális követelményként a nicknek utalnia kell a kapcsolatra (pl. VW_ember).
Mindezzel persze egyetértek, és számtalan példát láthatunk arra, hogy csupán egy "arctalan" márka jelenik meg a közösségi terekben, de vajon tényleg elég-e ez? Nem lenne-e szerencsésebb, ha egy valós embert állítanánk a márka mögé, aki nagykövete lehetne az adott márkának? És aki egyben ellátná az online social media manager pozícióját is?
A probléma érzésem szerint az, hogy a márkák megjelenései az online közösségekben működőképesek lehetnek, de amint kikerülünk a regisztrált nickek világából - ahol márka és felhasználó egyenlőek - a felhasználók offline is valós emberek maradnak, míg a márka megszűnik létezni mint személy. Csak valami bizonytalan imázs marad utána, ami az online térben működött, offline viszont ez vagy nem működik, vagy erősen módosult. Egyszerűen a márka nem személy, nincs arca, és a valós életben nem lehet vele beszélgetni, holott online erre már van megoldás. Nem tudok odamenni egy buliban a Sport szelethez és meginni vele egy felest meg elbeszélgetni vele a csajokról, mert egyszerűen ő nem létezik mint személy a valós életben.
És itt jönne képbe az a kézenfekvő megoldás, hogyha van egy online community managerünk (vagy social media managerünk, Sándor Szabiékkal még megküzdünk a helyes titulusért :)), akkor az ne csak online működjön, hanem terjesszük ki offline módba is. Legyen egy olyan személy a közösségi menedzser, aki felvállalja az arcát, egy adott márkához köthető, autentikus, az online közösségekben és az offline érintkezési pontokon is a márka nagyköveteként, arcaként viselkedik. (Persze itt nem arra gondolok, hogy rakjunk reklámarcot a plakátra meg a tévébe...). A Facebookon rajta keresztül lépek kapcsolatba a márkával - egy emberen, és nem egy arctalan márkán keresztül. A valós életben pedig, a különböző rendezvényeken szintén ő lesz az, aki megtestesíti a márkát és hús-vér kapcsolatot teremt a fogyasztó és a vállalat között.
Persze ennek a kivitelezése erősen kétséges és rengeteg hátulütője lehet. Nagy vállalatok esetében nem biztos, hogy működőképes ez az erős koncentrálság, mivel a feladatokat egyszerűen nem bírná ellátni egy központi ember, még akkor sem, ha egy erős csapat dolgozna mögötte. Továbbá önmagában veszélyes lehet akkora hatalmat adni egyetlen ember kezébe, hogy ő testesítse meg a márkát. Mert mi van, ha megromlik a viszonyunk, mi van, ha átpártol másik céghez? Az összes eddigi felépített munkánk egy pillanat alatt összeomlik. Önmagában a megfelelő képességekkel rendelkező ember megtalálása is óriási feladat, hiszen rengeteg kritériumnak kell egyszerre megfelelnie: értenie kell az online közösségek működéséhez, szükséges a megfelelő kommunikációs készség, értenie kell a vállalat érdekeit, működését, hosszú és rövidtávú céljait, ugyanakkor maximálisan autentikusnak kell lennie a közösség számára is, ami talán a legnehezebb feladat.
Amit most fölvázoltam, korántsem egyértelmű meggyőződés, hogy ezentúl minden márkának szükséges egy arcot választania. Inkább csak egy gondolatmenetet próbáltam végigvezetni és megvilágítani a dolgok pozitív és negatív oldalát. Kétségtelen, hogy egy valós, hús-vér ember rengeteget dobhat egy márka megjelenésén online és offline egyaránt, azonban a fölmerülő nehézségek igen nagy körültekintésre kell hogy intsék azt a vállalatot, aki ilyenbe bele mer vágni.
Nemtom, ti hogy gondoljátok?
Éppen Facebookoltam, mikor belefutottam a Vodafone UK social ad-jébe a nyitóoldalon. A hirdetés egy eventre visz, ami arról tájékoztat, hogy július 24. és 30. között a brit Vodafone felhasználók ingyenesen használhatják a Facebookot a mobiljukon.
Az első reakcióm az volt, hogy tökjó, a Vodafone a lehető legokosabb csalit választotta arra, hogy rászoktassa a felhasználóit a mobilnetezésre. (Egyébként itt teljesen normális dolog mobiltelefonokat meg mobilnetet a Facebookhoz, Twitterhez, meg Flickrhez való hozzáféréssel hirdetni.) De aztán lejjebb gördítettem az oldalt, és elkezdtem olvasni a hozzászólásokat az üzenőfalon. Hát, nagyjából ilyen reakciók érkeztek:
"Vodafone should give access all the time, not only for a week. Pitiful."
"only a week!!! come on Orange do it free all the time!!!"
"About time too, cant wait for contact to end with Vodaphone."
"orange is better you only have to top up £10 a month and u get 300 free texts and unlimited acces to facebook,bebo and myspace"
Ez csak a legutolsó 10 hozzászólásból lett kiválogatva a poszt írásának időpontjában, amiből 8 volt negatív és csak 2 pozitív hangvételű. Átmazsolvázva az összes eddigi hozzászólást, a facebookerek nagyjából a vérbe alázzák a Vodafone-t, és az derül ki az egészből, hogy inkább az Orange-ot vagy az iPhone+O2 kombinációt érdemes választani mobilinternetre.
Na ilyen az, amikor a közösségi média visszaüt.
A marketingkommunikációval az a baj, hogy nem követte a világ fejlődését. A reklámok készítése még mindig a régi, berögzült gyártási folyamatok szerint zajlik az elavult szervezeti struktúrákon keresztül. Azaz: ügyfél eldönti, hogy következő hónapban milyen kampány lesz; reklámügynökség kreatívot gyárt; médiaügynökség szorgalmasan vásárolja a felületet. A kampány elindul, egy darabig ki vagyunk plakátolva az utcán meg megyünk a tévében, aztán vége. Marketingkommunikáltunk.
Ezzel ugye egyrészt az a baj, hogy baromi unalmas és mindenki zsigerből gyűlöli, pont ezért senki nem foglalkozik vele és az esetek nagy százalékában nem sok eredményt hoz egy adott kampány. Mi lehet az alternatíva? - hangzik el a kérdés, és válaszként érkeznek a megszokott buzzwordok: push marketing helyett pull marketing, social media, párbeszéd, web 2.0, interaktivitás, ilyenek. Eddig hiányzott egy olyan koncepció, ami átfogóan, folyamatszinten, a gyökereitől írná újra a marketingkommunikáció szokásos folyamatát, beleintegrálva az összes divatos új eszközt, kifejezést, satöbbit. Mányai Csaba Instead of Advertising (Reklám helyett) című könyve a marketing interakció tervezésről szól, azaz arról, hogy szerinte hogyan kellene kinéznie a modern vállalat-fogyasztó kommunikációnak.
A szerző abból indult ki, hogy a rengeteg új kommunikációs eszköznek az alkalmazásához szemléletváltásra van szükség. Nem elég csupán beleépíteni őket a szokásos marketingmixbe, hanem az alapjaitól kell újratervezni a kommunikációs folyamatot. Először is három fontos dolgot kell feltérképeznünk:
Ezeknek az ismeretében nekiláthatunk újradefiniálni a vállalatunkat, a termékeinket és márkáinkat. Ki kell találnunk, hogy hogyan tudunk valós értéket nyújtani a fogyasztóknak, amit igazán értékelnek.
Ezután következik a marketing interakció tervezés folyamata. Föl kell térképeznünk azokat az érintkezési pontokat, amelyeken érdemi kommunikációt tudunk folytatni a fogyasztókkal. Ez a jelenlegi gyakorlattól eltérően nem azt jelenti, hogyha mi ATL ügynökség vagyunk, akkor tévé, rádió és sajtó a megfejtés, ha online, akkor microsite, banner esetleg valami web 2.0-ás huncutság. Az összes rendelkezésre álló eszközből azokat kell kiválogatni, amiken keresztül elérhetjük a fogyasztókat, legyen az hagyományos ATL, online, BTL vagy rendezvény, gerilla, vagy akármi más. Ezek után kell meghatároznunk a kommunikációt csatornaspecifikusan. Nem egyetlen kreatívot mutálgatunk, hanem megtervezzük az interakciót, hogy az adott csatornán a fogyasztóval hogyan fogunk kapcsolatba lépni, és hogy az egyes eszközökön oda-vissza áramló kommunikáció hogyan fog összeállni egy nagy egésszé, ami majd a vállalatunk, márkánk új percepcióját, jelentését adja a fogyasztó fejében.
Ez egy igen komplex, sok tervezést és koordinációt igénylő folyamat, de ha helyesen határoztuk meg magunkat, a fogyasztóinkat és a környezetet, kiválasztottuk a megfeleő interakciós pontokat, akkor valószínűleg sikerül az adott márkát átmentenünk a 21. századba, ahol a régi módszerek egyre inkább nem működnek.
A Twitter körül iszonyatosan nagy a hype a blogoszférában, és rendre próbálja mindenki bizonygatni, hogy nem csupán unatkozó geekek lógnak rajta, hanem halandó emberek (fogyasztók) is, ezáltal pedig a mikroblogolás egy kiváló platform marketingkommunikációra. Lehet hallani külföldi sikerekről, de az elbukott kampányokról alig, pedig lehetne belőlük tanulni. Pont emiatt „örültem meg” Matthijs Roumen bejegyzésének a ViralBlogon, ami a Philips egyik Twitterre épülő kampányát mutatja be és próbálja kicsit fejtegetni a bukás okát.
A Philips versus kampánynak az a lényege, hogy követni kell a Philips_vs Twitter accountot, és reply-olni nekik egy olyan sajátkészítésű képet, videót vagy csupán egy ötletet, amin egy Philips termék kerül összehasonlításra valami akármi mással. A jó twitek retweetelve lesznek, a legjobbak pedig nyerhetnek egy szép nagy Philips 21:9 LCD tévét.
Gondolhatnánk ugye, hogy fú, ennyi kell egy jó kis viral-social media kampányhoz, pedig nem. Ahogy a ViralBlog beszámol róla, a statisztikák elég gyászosak. Ugyan szakmai berkekben generált némi buzzt a Philips kampánya, ez nem terjedt át a fogyasztókra: naponta alig néhány twit érkezett be, és a Philips márkát sem emlegették jóval többen sem a Twitteren, sem máshol.
A szerző három okot említ, ami negatív befolyással lehetett a kampányra:
A ViralBlog a Bacardi rondanős kampánya kapcsán tartott némi gondolatébresztést arról, hogy hogyan erősödött meg a közösségi kommunikáció a régi, egyirányú tömegkommunikáció rovására. Kicsit spanyolviasz, meg az is amit hozzáfűzök, de van benne pár érdekes gondolat.
A Bacardi kampányának a lényege az volt, hogy az idei strandszezon legkúlabb kiegészítője egy ronda barátnő (meg a Bacardi Breezer persze). Hogy ezt hogyan gondolták, kinek és miért, azt nem tudom, a kampány félre is csúszott a ViralBlog szerint, és nagy negatív közösségi visszhangot váltott ki. A cég el is távolította a honlapot és elnézést kért azoktól, akiket érzékenyen érintett a téma.
A ViralBlog szerint a kampány amiatt bukott, hogy a kommunikáció ma már nem úgy működik, mint régen:
...creativity isn’t what is used to be. Instead of targeting it on an individual, your campaign is being judged by a tribe of peers, who look critically as a mass to the message you try to bring to them.
Azaz a kreativitás már nem a régi. Ahelyett, hogy különálló személyeket céloznánk, meg kell értenünk, hogy egy adott kampány sorsáról az egymás között egyenlő emberekből álló törzsek döntenek, akik kritikusan szemlélnek minden feléjük irányuló kommunikációt.
Régen úgy mentek a dolgok a ViralBlog szerint, hogy a piramis csúcsán álltak a véleményvezérek, akik ha fölkarolták az üzenetet, továbbadták a piramisban alattuk elhelyezkedő offline embereknek, akik tisztelték és követték a véleményvezéreket. A szerző szerint ma nincs piramis, hanem egyenlő emberekből álló törzsek vannak, ahol az egyes vélemények ugyanolyan súllyal esnek számításba, és a tagok közösen tiszteletben tartják egymás véleményét. Ha egy üzenet nem tetszik a csoport néhány tagjának, akkor a többiek mégegyszer felülbírálják a saját véleményüket.
Pár dologban nem értek egyet. Szerintem véleményvezérek ugyanúgy léteznek a mai törzsekben is, legfeljebb csökkent a szerepük a korábbiakhoz képest. Ennek az lehet az oka, hogy a törzsek sokkal lazábban szerveződnek, több emberből is állhatnak, mint korábban, és nagyobb fizikai távolságokat is képesek legyőzni az internetnek hála. Továbbá egy ember akár több törzsnek is lehet tagja, az elköteleződés korántsem annyira erős, mint korábban. Az egyén véleménye megerősödött és ezzel párhuzamosan a véleményvezérek szerepe csökkent, de továbbra is létezik.
Egyébként azt hiszem, ideje lenne elolvasnom a Tribe-ot.
Itt van a Google vadiúj fejlesztése, a Wave. Először azt gondoltam, hogy ez is csak valami új, jófajta Google szolgáltatás lesz, amin majd elhümmög az IT-sajtó, mindenki örül neki, aztán lesz aki használja és lesz aki nem. Majd elolvastam Hírbehozó beszámolóját és végignéztem a majdnem másfél órás bemutató prezentáció videóját. És azt kell mondjam, itt többről van szó, mint csupán egy új kommunikációs szolgáltatásról. A Google Wave zseniális és emberközpontú.
Hogy miért? Azért, mert a lényegre koncentrál: a technika helyett az emberek közötti kommunikációra. Ha megosztani való tartalmam van (szöveg, kép, videó, akármi), indítok egy hullámot és kiválasztom azokat az embereket, akikkel meg szeretném azt osztani. Nem kell azon agyalnom, hogy ezt ímélben, a blogomon, Facebookon vagy Twitteren, netán a tucatnyi instant messenger valamelyikén keresztül célszerű megtennem. Itt csak egyetlen platform van: a hullám. Viszont ez működhet ímélként, csetként vagy wikiként, ez csak rajtunk múlik, és menet közben dől el. Minden szerkeszthető, módosítható, kommentelhető nyilvánosan vagy privát módban. Kiküldhetem a tartalmat blogra, mikroblogra, közösségi oldalra és a különböző helyekről érkező válaszokat egy hullámon belül kezelhetem. És az egész hullám története (ki adott hozzá mit, mikor?) lépésről lépésre visszakövethető.
A Google Wave úgy forradalmasítja az online kommunikációt, hogy megfordítja a forma és a tartalom közötti, eddig megszokott alárendeltségi viszonyt: a tartalomhoz rendeli a dinamikusan, valós időben változó formát, és nem a sokféle, kötött formához a tartalmat. Azt hiszem ebben rejlik a Google Wave igazi ereje.
A közösségi médiában való részvétel fokozatosan egyre nyilvánvalóbbá válik a vállalatok számára. A kezdeti béna próbálkozásokon túljutva (megfulladt céges blogok, gyenge vírusvideók) kezdik megérteni azt, hogy a social media nem push-üzenetek küldözgetéséről szól, hanem valós párbeszédet jelent. Nem úgy működik mint a tömegmédia, azaz nem elég megvenni a felületet és odarakni valamit, hanem a megjelenés után is foglalkozni kell vele: a közösségi médiát menedzselni kell, nincs mese. És ez egy erőforrásigényes dolog.
Ahogy a cégek ezt belátják, egyre sűrűbben fogunk majd találkozni olyan emberekkel, akiknek a névjegykártyáján nem a szokásos, unalomig ismert kombinációkban leledzik a Manager titulus, hanem valahogy így: Social Media Manager. És akkor persze idővel ebből lesz Assistant, Junior, Executive, Senior meg minden - vállalati kultúránként eltérő számban és megoszlásban.
De hogy mi is lesz a Social Media Manager feladata? Nyilvánvalóan az, hogy biztosítsa a közösségi médiában való megjelenést és párbeszédet a vállalat és a fogyasztók között. Ez nem csupán abból áll, hogy vicces videókat töltöget föl, fórumozik meg Facebookol. A Social Media Manager egy komplett közösségi média stratégia megalkotásáért és folyamatos működtetéséért felel. Egy koherens, tudatosan felépített kommunikációt kell irányítania az összes létező közösségi médiumon, amin a fogyasztók csak jelen vannak. Az ő általa szervezett kommunikáció lesz ugyanis a cég hivatalos arca, lenyomata a közösségi médiában. Az ő tevékenységén keresztül fogják emberek egyre növekvő tömegei megítélni az adott céget és információkat valamint válaszokat kapni közvetlenül a kérdéseikre.
A Social Media Managernek és az általa vezetett részlegnek integráltan kell kapcsolódnia a vállalat többi osztályához (Sales, Marketing, PR, egyéb) is. A napi gyakorlatban sajnos még a jelenlegi részlegek közötti összhang sem megoldott, ezen sürgősen változtatni kell. Mind a sales, marketing, pr és social media stratégiát valamint taktikát együttesen, összehangoltan kell megalkotni és működtetni. A jövőben ennek sokkal nagyobb szerepe lesz, mivel a közösségi médiában való részvétel elengedhetetlenné teszi a vállalatok nagyobb fokú átláthatóságát, rugalmasságát és nyitottságát.
A Social Media Manager alá természetesen a feladat mennyiségétől függően bizonyos létszámú csapat fog tartozni. Ugyanúgy lesznek itt is Executive-ok és Assistant-ek, akik tudásuknak és tapasztalatuknak megfelelő munkákat fognak végezni: lesz akinek az lesz a dolga, hogy egész nap monitorozza a Twittert, a fórumokat, a közösségi oldalakat és jelentést készít róluk, és lesz aki írogathat is rájuk. Lesz olyan, aki mindezt koordinálja, és segít stratégiát építeni a Social Media Managerrel.
És arról, hogy ez nem is annyira távoli dolog, nagyon egyszerűen meggyőződhetünk, ha megguglizzuk a Social Media Manager szót. Külföldön már létezik a pozíció. Idő kérdése, hogy nálunk is feltűnjön...
Íme a bizonyíték, hogy lehet pofátlanul egyszerű, szájbarágós reklámból (meg semennyi pénzből) is jót csinálni. Mikor először megláttam itt valamelyik brit csatornán, egyből fölkaptam a fejem, hogy mi a fene ez! Egyből YouTube, és íme, meg is van. Nagyjából olyan, mintha egy 20 éves videojátékot játszana valaki, amiben a cél az autók eladása, mielőtt az autópályán balról-jobbra haladva végleg kifutnának a képből. A sikeres tranzakciót egy nagy "SOLD" felirat jelzi. Mindezalatt fagolyó bonyolultságú gépzene szól, melynek egymonatos refrénjét vagy tizenötször meghallgathatjuk loopolva: "we buy any car". Ez egyébként a vállalkozás neve és internetcíme is egyben: www.webuyanycar.com.
Régóta gondolkozom egy olyan bejegyzésen, amiben elmerengek arról, hogy mire és hogyan használható a Twitter marketingkommunikációs szempontból, ha működőképes egyáltalán. A baj az, hogy általánosan gondolkodva nem lehet egyértelmű következtetést levonni, vagy tanácsot adni. Mert baromira különbözik egymástól működésben, célcsoportban, büdzsében és potenciálisan használható marketingkommunikációs eszköztárban a kisvállalat és nagyvállalat vagy az általuk kínált különböző termékek és szolgáltatások egész sora. Teljesen más a helyzet kommunikációs lehetőségek szempontjából a sarki hamburgeresnél, az elektronikai nagyáruháznál vagy egy multinacionális sportszergyártó cégnél.
Nyilván jó dolog a közösségi média Facebook-ostul, Twitterestül, mindenestül, és vannak benne lehetőségek, amiket vállalati oldalról nézve érdemes kihasználni. Mert ezek olyan csatornák, amiken keresztül közvetlenül érhetem el a fogyasztókat, párbeszédet generálhatok, ilyesmi. Mindenki ismeri már az ilyenkor szokásos buzzwordöket. Viszont ha megpróbálok fogyasztói fejjel gondolkodni, akkor meg arra jutok, hogy igazából akar a halál a dezodorjával vagy a cipőjével beszélgetni. Mert ugye nincs sok mondanivalónk egymásnak, ez nyilvánvaló. A dezodor teszi a dolgát, nem leszek tőle büdös, a kedvenc cipőmben meg lehet járni és gizda. És itt kifújt a kettőnk közötti kapcsolat, intimebbre nem vágyom.
Viszont ezzel a gondolkodással beleesek az általánosítás hibájába: egy kalap alá veszem az egész közösségi médiát, mint kapcsolatteremtő eszközt, és próbálom felhasználni vállalati kommunikációs célokra. Nyilván így nem megy. És nem véletlen, hogy születnek olyan kutatások, amik kimutatják, hogy a közösségi médiának, mint marketingkommunikációs eszközne, vajmi kevéske hatása van.
A fent linkelt kutatásban megkérdeztek 418 közösségi médiát használót, hogy különböző termékkategóriákra vonatkozó vásárlási döntéseikben milyen mértékben fordulnak a közösségi médiához. Hát, ha engem ilyen szinten általánosítva megkérdeznének, én is bajban lennék, bevallom. Az odafordulás egyrészt nem mindig tudatos, hanem vagy szembejön veled az adott információ a közösségi médián szörfölve, vagy nem. Másrészt meg nincs is kitől kérdezni: igen kevés vállalat van, aki tudatosan, valódi párbeszédre használja a közösségi médiumokat, és nem csak broadcastol. A szép táblázatot az eredményekről megnézhetitek a linken, a cikk summázása pedig álljon itt:
"Our advice to marketers is, in a tweet-size bite of 140 characters: Twitter is less a way to directly reach customers, and more a way to reach passionate voices who may influence perceptions of your brand."
Ennek ellenére belefutottam három olyan példába is, ami megmutatja, hogy a Twittert igenis lehet marketingkommunikációra használni, csak alaposan bele kell ágyazni egy értelmes, működő koncepcióba.
Az első ilyen volt a Terminator Salvation PS3-ra kiadott játékának a Twitteren futó kampánya, amiről már írtam korábban.
Aztán ma jött szembe A Creativity Online-on fellelhető cikk, miszerint Eminem új Relapse című albumának víruskampányát a Twitteren indították. A koncepció az volt, hogy kreáltak egy alternatív valóságot Eminem köré, aki eszerint drogelvonókúrára jelentkezik be a Popsomp Hills-i klinikára. Erről egy Twitpicre fölkerült kép értesítette a rajongókat, az intézmények pedig létrehoztak egy kamuweblapot egy telefonszámmal, ahová be lehetett telefonálni a rajongóknak. Ezt követte az album hivatalos weboldalának kiélesedése egy flash-játékkal, ahol a klinikában lehetett továbbjátszani a történetet, volt iPhone app is, az elkészült 3 A.M. című klip pedig szintén belepaszol a kreált sztoriba. A lényeg, hogy itt a Twittert egy víruskampány indítására használták fel, az eredmények pedig az AdAge szerint "impresszívek" voltak.
Aztán itt van nekünk két példa - szintén az Advertising Age-ről - arra, hogy egy New Orleans-i pizzás hogyan használta a Twittert különböző akciók fogyasztókhoz való eljuttatására, illetve van egy joghurtosunk, aki szintén Twitteren keresztül szervezett promóciókat. Mondanom sem kell, hogy az eredmények mindkét esetben igazolták azt, hogy a Twitter igenis lehet használni marketingcélokra: a Naked Pizza például 15%-kal növelte a bevételét az adott napon az akciónak köszönhetően, és a Twitter máris fölvette vele a kapcsolatot speciális kisvállalatoknak szóló marketingkommunikációs megoldások kifejlesztésében történő együttműködés céljából.
Látható tehát, hogy a Twittert okosan, az adott üzlethez igazítva, megfelelően felhasználva igenis el lehet helyezni a marketingkommunikációs mixben úgy, hogy az eredményt is hozzon.
Végére pedig néhány jótanács az AdAge-től a Twitter kommunikációs célokra való felhasználásához:
1. Mérj minden eladást!
Azaz azonosítsd, hogy az eladásaid közül melyek köszönhetők a Twitternek (kupon, jelszó, akármi).
2. Építs párbeszédet!
Ne tarts állandóan promóciót, a kettő között kiszivárogtathatsz valóban hasznos információkat, híreket, távolabbi terveket az üzlettel kapcsolatban.
3. Ajánlj rövid, egynapos, last-minute akciókat!
Ez a Twitter természetéből fakadó dolog. Mivel ez egy pörgős, nem visszakövethető, szinte instant szolgáltatás, nem érdemes hosszú időtartamú akciókat hirdetni.
4. Értesítsd a vevőidet a hollétedről!
Ez egy igen specifikus dolog: az AdAge egy taco-t teherautóról árusító biznisszel példálózik, ami mindig értesíti a követőit, hogy éppen merre jár, hogy azok tudjanak tőle vásárolni.
Mostanában azt vettem észre, hogy a két nagy japán autógyár, a Honda és a Toyota egyre nagyobb hangsúlyt fektet környezettudatosságának kommunikálására. Ehhez van nekik egy speciálisan kifejlesztett "barátságos-környezetvédős" szpot-formátumuk, melynek legfőbb ismérve, hogy vizualitásban rajzfilmszerűek a szpotok, élénk színeket alkalmaznak, és mindegyik alá valami fülbemászóan dallamos, vidám zenét vagy dalocskát raknak.
Az egészet a Honda kezdte 2006 környékén, mikor a hibrid még nem, ellenben a dízelmotor volt a menő környezettudatossági szempontból. Egy igazán addiktív, színes-vidámkodós szpotban derül ki, hogy a Honda új dízelmotorja az nem az a régi pofögős-kormolós fajta, hanem egy igazi modern zöldmotor:
Aztán szintén a Honda volt az, aki a környezettudatosság szolgálatába állította az innováció fogalmát házon belül, és ezt nem is volt rest a világ tudomására hozni. A formátum az előzőhöz hasonló: egy narratív rajzfilm szépen elmeséli nekünk, hogy hogyan gondolkodnak a környezetvédelemről a Hondánál, és milyen apró, de annál inkább hasznos fejlesztéseket végeztek ennek érdekében.
És akkor elérkeztünk a jelenhez, amikor a dízel helyett már a hibrid a menő. Mind a Toyotának, mind pedig a Hondának van is ilyen autómodellje (Prius és Insight). Az utóbbihoz készült el a "Let is shine" szpot, ami éppen fut is a tévékben világszerte. Itt megtekinthető, de érdemes ellátogatni közvetlenül a Vimeo oldalára, mert egy szép rich media megoldást is láthatunk, ha így teszünk.
Honda Insight - Let It Shine from Honda on Vimeo.
Itt pedig az "így készült" videó látható.
Aztán Toyota sem volt rest visszavágni a Hondának szpotok terén, ha már úgy igazából ők kezdték ezt a hibridesdit a Prius-szal, ami immáron a harmadik generációnál tart. Korábban ők inkább a technológia hangsúlyozására helyezték a hangsúlyt a kreatívokban, ami korántsem hatotta meg a hippiszíveket. Aztán volt egy egészen jól sikerült szpotuk, ami már sokkal emberarcúbbra sikerült és egy ötletes koncepcióval szemléletesen mutatta meg a környezetvédelem és a Prius kapcsolatát:
Toyota Harmony Commercial from PIUMA on Vimeo.
A videó így készült.
A legújabb, harmadik generációs Priushoz készült szpotban fogták a Honda által tökéletesre csiszolt receptet, és ők is készítettek egy ilyen "barátságos-környzetvédős" szpotot:
Itt pedig jön a making the video.
Utolsó kommentek