Sofoblog

A videomegosztó oldalak üzemeltetése óriási költségeket emészt föl, egyelőre működő üzleti modell nélkül. A Google is küzd a YouTube-bal, de az AdWords bevezetésén túl ők sem nagyon jutottak (egyébként látott már valaki AdWords hirdetést YouTube-on, mert én nem igazán...). Különböző szolgáltatók próbálkoztak már pre-roll vagy post-roll alapon működő hirdetésekkel, amik gyakorlatilag olyanok, mintha a kívánt tartalom előtt vagy után levetítenének nekünk egy-egy reklámfilmet. Az utóbbi kettő gyakorlatilag az analóg tömegmédia működési mechanizmusának a ráerőltetése az egészen más elvek szerint működő online közegre. Értelemszerűen egyik sem túl kedvelt módszer.

Sokkal nagyobb potenciál van hirdetési szempontból a videóba ágyazott hirdetésekben. Ezekből eddig is akadt néhány szolgáltatás (BizBigyó korábban bemutatott, azonban mindeddig egyik sem tudott igazán elterjedni. Most ismét itt egy újabb piaci szereplő, ami elég jól továbbfejlesztette az eddig is alkalmazott technikákat, és eléggé széleskörű beágyazási szolgáltatásokat tud nyújtani a hirdetőknek.

A Veeple gyakorlatilag mindent tud, amit a korábbiak. Képes linkeket helyezni a videoképre az előbbieknél sokkal precízebben, lehet különböző ikonokat rakni a videónkra, ha kedvünk tartja, de megjeleníthetünk szövegbuborékokat is. Gyakorlatilag úgy feldíszíthetjük a videónkat, mint egy karácsonyfát, de ez ugye nem ajánlott. A lényeg a lehetőségek tárháza. És ha elkészítettük az egyszerű szerkesztőfelületen keresztül a kész anyagot, azt elmentve könnyedén linkelhetjük, de be is ágyazhatjuk akárhová. Így a reklámunk mozog együtt a videóval. A showroomban számos gyakorlati példát találhatunk arra, miként tudjuk kihasználni ezt az újfajta hirdetési lehetőséget. Az egyik legjobb szemléltető anyag egy híradós részletet tartalmaz az MSNBC-ről, ami az éppen aktuális egyesült államokbeli választásokról szól:

A videó bal alsó sarkában található ikonnal az éppen nézett hírt érhetjük el az MSNBC oldalán szöveges formában, míg a jobb alsó emblémára kattintva az MSNBC választási oldalára jutunk. A műsorvezetőkön folyamatosan élő link van, ami a saját profiljukra repíti a nézőt, ha többre vagyunk kíváncsiak a híradósokról. A videó közepe felé megjelenő USA-t ábrázoló térképen az egyes sárgával jelölt államokra kattintva a legfrissebb közvéleménykutatási adatokat érhetjük el, míg a bal oldalon lévő Obama és McCain fotókra klikkelve a jelöltekről tudhatunk meg többet. Mindez persze opcionális, kattintani nem kötelező, de az információk mindvégig ott vannak beágyazva a videóba olyan módon, hogy az egyáltalán nem zavarja a nézőt. Úgy érzem, ez már egy elég jól használható szolgáltatás, kíváncsi vagyok, mikor fognak elterjedni a videóba ágyazott hirdetések.

Van abban valami ironikus, hogy az, ami itthon még csak el sem terjedt, nyugaton már elavultnak számít. Azaz, ami nyugaton már nem megy, az itthon simán működhet a marketingkommunikációban, ahogy Serge Fernenko zsűritag fogalmazott a Kreatív Online-nak a Golden Drum kelet-európai kreatív reklámfesztiválon.

Németországban vagy Hollandiában már annyira telített a piac és annyira tisztában van mindenki az alapfogásokkal, hogy egy csomó minden nem működik, ami ebben a térségben tapasztalataim (Szlovéniában, Lengyelországban és Oroszországban vannak ügyfelei – a szerk.) szerint még simán.

Ami méginkább meglepő, hogy az eddig igen költséghatékonynak vélt PPC hirdetések piaca leáldozóban van Fernenko szerint nyugaton. Egyszerűen túl sok hirdető küzd egy kategórián belül, ami az árak emelkedését vonta maga után, tehát ma már nem éri meg annyira a keresett kategóriákba pénzt fektetni. De ugyanez igaz egy jófajta interaktív bannerre, a vírusfilmekre vagy a reklámblogokra is. Egyszerűen elszállt az újdonság és egyediség varázsa. Onnantól kezdve, hogy tömegesen jelentek meg ezek a hirdetési formák, elillant a felhasználók érdeklődése is.

És akkor mit lehet tenni? A következő nagy lépés valószínűleg a mobil marketing lesz, ami nyugaton rohamosan terjed, és imádják a népek. De persze előbb utóbb ennek is eltűnik a varázsa, és akkor majd jön valami új. De nekünk itt Magyarországon nincs félnivalónk: hiszen nálunk még bőven bevethető az, amit a nyugati fogyasztói kultúra már rég levetett magáról...

85%-a az online közegben aktív amerikaiaknak elvárja, hogy a cégek interakcióba lépjenek velük a közösségi médián keresztül. 43% gondolja azt, hogy a vállalatoknak a közösségi médián keresztül kellene orvosolni a fogyasztók problémáit, és 37% kifejezetten igényelné, hogy interaktív kapcsolat létesüljön közte és a márka között - írta Mitch Joel a Twistimage.com-on.

Itt pedig egy idézet Mike Hollywoodtól, a Cone újmédia divíziójának igazgatójától:

“All of this is great news for marketers. Men and younger consumers are traditionally the most challenging to reach, while the highest-income households are typically very desirable; here they are saying ‘come market to us and interact with us online.’ This is really a license to put more energy and resources into this medium and do it effectively.”

A felhasználók tehát igenis akarják, hogy a vállalatok és márkáik részt vegyenek az online szociális közösségekben, és aktív tagként, emberarcúan és interaktív módon lépjenek kapcsolatba velük, fogyasztókkal. Kedves döntéshozók, mire vártok?

Jay Cross Internet Time blogjában akadtam rá erre a remek kis létrára (ami mellesleg Jeremiah Owyang egy előadásából való az Online Market World konferenciáról), ami a közösségi médiát használókat osztályozza bevonódásuk mértéke szerint. Lássuk miről is van szó:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Owyang hat kategóriát állít föl a közösségi médiát használók között.

- Inaktívok: Akik nem használják a közösségi médiát.

- Megfigyelők: Akik olvassák a blogokat és a különböző felhasználói véleményeket, értékeléseket; videomegosztó oldalakat látogatnak; podcastot hallgatnak; részt vesznek a fórumok és csetszobák társalgásaiban (?).

- Csatlakozók: Kösségi oldalakat látogatnak és fenntartják a saját profiljukat.

- Gyűjtők: RSS feedeket használnak és címkéket rendelnek a fotókhoz és weboldalakhoz.

- Kritikusok: Termékeket értékelnek és véleményeznek, hozzászólnak az általuk olvasott blogokon, valamint részt vesznek a fórumok és csetszobák társalgásaiban.

- Alkotók: Saját blogot vezetnek és honlapot tartanak fenn,  megosztják a saját készítésű videóikat, hangfelvételeiket, zenéiket.

Alapvetően ez a létra nem rossz, azonban egy ellentmondás van benne. A "megfigyelőknél" azt írta Owyang, hogy részt vesznek a fórumok és csetszobák társalgásaiban, ami viszont már aktív részvételt jelent, nem csupán megfigyelői pozíciót. Lehet, hogy csak véletlenül került bele, mert a "kritikusoknál" is szerepel ugyanez, oda pedig illik.

Ismét a Budapest Bank kerül terítékre, de a korábbi hitelkampányuk emesés szpotjával ellentétben, most nem negatív, hanem pozitív lesz a cikk hangvétele.

Egyre gyűrűzik a hitelválság, folyamatosan halljuk a híreket a nem csak az Amerikai Egyesült Államokban, hanem Európában is a bedőlő bankokról, a zuhanó tőzsdeindexekről, és arról hogy egyre hatalmasodik a pánik és a kérdőjelek, hogy mi lesz ezután? A pénzügyi szektorban tehát óriási bizonytalanság van, és ilyenkor elengedhetetlen, hogy a bankok biztosítsák ügyfeleiket, pláne vállalati klienseiket arról, hogy biztonságban vannak, netán szükség esetén nyugodtan hozzájuk fordulhatnak segítségért.

A Budapest Bank, talán az összes itthoni bank közül elsőként, egy igen ízléses, letisztult és lényegretőrő printhirdetésen keresztül tudatja a parnereivel, hogy rájuk ezekben a nehéz időkben is számíthatnak. Egyszerű, nagyszerű, és jólesik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az offline média és a mobilmarketing összekapcsolódásáról szóló bejegyzésemre Sándor Szabolcs írt egy válaszposztot a Karmamedián. Az általam ajánlott két eszközt - ami a hagyományos médiáról a mobil kommunikációs csatornák felé tereli a fogyasztót - Szabolcs több szempontból kritizálta.

Beszéljünk először a bluetooth-os CityLigtokkal kapcsolatos aggályairól:

a.) Az emberek igen tekintélyes hányadának halvány segédfogalma sincs arról, tud-e a telefonja bluetoothot, és ha igen, hol kell bekapcsolni.

Én, ha körülnézek, azt látom, hogy a mai fiatal generáció 25 évestől lefelé stabilan használja ezt az adatátviteli technikát. Képek, videók, és mp3-ak egymás közötti cserélgetésének a legáltalánosabban használt eszköze lett. Egy bizonyos kor alatt szerintem minden gond nélkül célozható az ember bluetoothos citylightokkal, mert ha meglát egy olyan posztert az utcán, ami neki tetsző tartalmat kínál, biztos vagyok benne, hogy bekapcsolja a mobilján a kékfogat, és fogadja a fájlokat.

b.) Aki rendszeresen bekapcsolt bluetoothal járkál, például headset miatt, az egyáltalán nem biztos, hogy örül a felbukkanó popup ablakoknak, melyek engedélyt kérnek mindenféle reklámüzenetek elküldésére. (Persze be lehet állítani a bluetoothot úgy is, hogy menjen headsettel, de ne engedje külső eszközöknek, pl. egy bluetoothos citylight poszternek a kapcsolódást - de ez a power user kategória, erre ne építsünk.)

Szerintem onnantól kezdve, hogy valaki tisztában van a bluetooth ki-bekapcsolásával, csak egy apró lépcső a továbblépés affelé, hogy készülék más eszközök általi láthatóságát kikapcsolja. A bluetooth-os CityLightnak amúgy sem az a működési elve, hogy aki csak a közelébe kerül, fogadja az üzenetet, hanem ahhoz juttassa el a tartalmakat, akit már eleve érdekel a plakát tartalma (ettől függetlenül persze mindenki megkapja, akinek "nyitva van" a bluetoot-sza). Így ha engem megfogott egy termék a posztert nézegetve, akkor meg tudom keresni a plakát bluetooth adjóját, és fogadhatom a fájlokat. Nem söréttel lövünk bokorba, hanem pontosan célzunk. Elméletileg.

c.) Ebből következően elhanyagolható azoknak az embereknek az aránya, akik tudják, hol keressék a "bluetooth on" opciót a telefonban ÉS direkt a reklámfogadás céljából kapcsolják be. Vannak célcsoportok, ahol magasabb ez az arány? Nyilván. Emelkedni fog ez az arány? Természetesen. Elfogadottá válik valaha a bluetooth marketing? Nem hiszem, méghozzá azért nem, mert lesz sokkal jobb. De erről később.

A bluetooth kezelése szerintem mára teljesen általános dolog lett a fiatalabbak körében, mint ahogyan azt korábban is kifejtettem. Akár ha magamból indulok ki, biztos vagyok benne, hogy fogadnám egy engem érdeklő CityLight tartalmát bluetooth-on keresztül.

Azzal a fajta bluetooth marketinggel nem értek egyet, amivel eddig itthon is próbálkoztak különböző szolgáltatók, történetesen, hogy aki a felállított jeladó hatáskörébe ér, arra azonnal rátukmálunk mindenféle tartalmat pontos célzás nélkül. Kivételt képez persze annak az esete, ha tényleg sikerül helyhez köthető relevanciával bíró reklámot küldeni, de még ez sem az igazi. Az általam említett példa pontosan arról szól, hogy a bluetooth-marketinget úgy használjuk, hogy a korábbi egyirányú kommunikációra képes CityLight poszter határait kibővítve multimdiás, mobilos tartalmakat szolgáltassak azoknak, akiket eleve érdekel a poszter tartalma.

És a QR-kódok:

Szabolcs szerint az, hogy Japánban imádják az emberek a QR-kódokat, még nem jelenti azt, hogy nálunk is vevők lesznek rá. Kétségtelenül más a japán kultúra elég sok szempontból, de hát megszokás kérdése. Én el tudnám viselni, ha egy nyomtatott újságban, CityLighton, vagy akárhol az engem ténylegesen érdeklő termékről/szolgáltatásról a mobilom segítségével, néhány gombot megnyomva több, interaktívabb, színesebb-szagosabb információkat kapjak meg a termékről. A helymeghatározás (cellainfó, gps) segítségével a legközelebbi boltot és a termék árát is megmutathatná a telefon a QR-kód segítségével. Persze ehhez nyilván olcsó mobilinternet kell, és megfelelő készülék. De mint látjuk, a készülékek egyre inkább támogatják a webes böngészést, amit az iPhone is jócskán meg fog dobni mostanában. Plusz a mobilinternet is most került az elérhető kategóriába, és a jövőben várhatóan még nagyobb adatforgalmat támogató csomagok fognak elterjedni, még olcsóbban. Én bizakodó vagyok, és ha ez a két módszere a mobilmarketingnek ténylegesen használhatóan működne, a felhasználó lenne a legboldogabb. A megrendelő után.

A mobilmarketing kétségtelenül egy nagyon izgalmas, új és dinamikusan fejlődő területe a marketingkommunikációnak. Kezdve a béna sms-kampányoktól a különböző forgalmi csomópontokon vagy rendezvényeken ránk támadó bluetooth üzeneteken keresztül egészen mobilos tartalomszolgáltatásig vagy a location based lehetőségekig, számtalan formát ölthet a mobilmarketing. Van azonban egy olyan lehetőség is benne, hogy kiválóan tudja bizonyos esetekben támogatni az offline médiát, és az együttműködés eredményeképpen az addig passzív befogadásra alkalmas tömegkommunikációs médium határai szertefoszlanak, és a mobilmarketing segítségével máris egy interaktív kommunikációs csatornában találjuk magunkat: offline-ból online-ba, egy csapásra.

Két olyan példát találtam, ami kiválóan szemlélteti a fenti állítást.

1. Clear Channel Interact

Az egyik az Egyesült Királyságban a Clear Channel Outdoor köztéri médiacég által bevezetendő Clear Channel Interact nevű szolgáltatás, amit a cég vezérigazgatója az alábbi módon jellemez:

“We see the launch of Clear Channel Interact as the perfect marriage between the world’s oldest and newest media,” said Clear Channel Outdoor UK CEO Barry Sayer in a statement from London.

Azaz a Clear Channel Interact olyan, mint a tökéletes házasság a világ legrégebbi és legújabb médiuma között. És milyen igaza van. A működés pofonegyszerű: az utcán álldogáló ember meglát egy CityLight-ot, amin mondjuk egy parfümmárka hirdetése van. Ha telefonján bekapcsolja a bluetooth-t, és fogadja a CityLight mögött rejtőző adóból érkező reklámüzenetet, többet megtudhat az adott parfümről, például hol lehet megvenni, mennyibe kerül, kaphat linket, képet, videót, és minden egyebet, amit csak képes a mai technika bluetooth-on átvinni.

2. QR-kód

A QR-kód nem egy újkeletű dolog, már egészen 1994 óta létezik, de mostanában, ahogy fölfedezte magának a mobilmarketing, óriási divat lett belőle, főleg Japánban. A működése pofonegyszerű: gyakorlatilag egy vonalkódhoz hasonló dologról van szó, ami több-kevesebb információt tud tárolni bonyolultságától függően. Ha egy arra képes mobillal a kódot lefotózzuk, a QR-kód leolvasó szoftver megfejti a kódban található tartalmat, és máris gazdagabbak lettünk valami értékes információval, vagy egy linkkel, amire kattintva még többet megtudhatunk a termékről, vagy meg is vásárolhatjuk azt. Nézzünk meg egy példát, ami például a nyomtatott plakáton való használhatóságot mutatja be:

 

Könnyű ezek alapján belátni, hogy gyakorlatilag a QR-kód nagyjából minden felületen használható, amire csak nyomtatni vagy festeni lehet. Pofonegyszerű, mégis izgalmas, és interakítv, és kiválóan kapcsolja össze a hagyományos és az új médiát.

Ha tudtok még hasonló megoldásokat, amik ötvözik a régi és vadonatúj mobilos kommunikációs technikákat, ne tartsátok magatokban, jöhetnek a kommentek!

Mondok valamit: a reklám válságban van. Jó mi? Ki hitte volna. Aktuális téma, így nem meglepő, hogy az idei egri Reklámkonferencián az első nap nyitó, plenáris ülésén felvezetésként ezen csámcsogtak a szakmai nagyjai. Ötperces monológokban, összesen 16 (gyakorlatban csak 14) előadó tartott monológot arról, hogy hogyan is áll most a szakma, van-e tovább, és ha van, merre?

Nem lehettem ott, így kicsit veszélyes terep lehet a véleményalkotás, ámde bízom a forrásomban, ami a Szívlapát blog, a Kreatív Online homokozója. Ők ott voltak, és élőben tudósítottak az eseményekről, és minden felszólaló mondandójának esszenciáját egy mondatban adták át nekünk. Vessetek egy pár pillantást ezekre a zanzákra szép sorjában, mielőtt tovább olvasnátok.

Az összes hozzászóló közül szerintem Somlói Zsolt (Mindshare) hozzászólásában volt valami, ami a jelenlegi helyzetet leginkább jellemzi: állóvíz.

Baj van a közhangulattal, az, hogy van miért felkelni, eltűnőfélben van a szakmából. És hiányzik a jövőkép, ugyanúgy dolgozunk 15 éve, ugyanaz a szóhasználat, és már saját magamat is unom.

Áll a szakma egy helyben, és toporog. Azok a több éve bejáratott folyamatok, gondolkodásmódok futnak, amik menthetetlenül berögződtek. Egyszerűen keretek közé van szorítva minden: az kreatívügynökség-ügyfél-médiaügynökség háromszög kapcsolata. Mindenki egymás utáni kampányok sorozatában gondolkodik (tisztelet azon kevés kivételnek, akik nem így tesznek), nem pedig hosszútávon, folyamatokban. A kampányhoz készítünk egy médiatervet, meg egy kreatívkoncepciót, amit persze úgy nyirbál és herél ki az ügyfél a saját szempontjai szerint, ahogy nem szégyell, aztán mindezeket szépen lemutáljuk az egyes médiumokra. Voilá: csináltunk kommunikációs kampányt, éljen! Jöhet a következő. És közben sírunk azon, hogy szarban van a szakma. Igen, abban van, mert a misztikus hármas közül egyik sem akar már igazán megváltozni. Berozsdásodtak a kerekek, a kezdetben mindenfelé csörgedező patakok mély medrű, lassú sodrású folyamokká egyesültek, amik ott maradnak az idők végezetéig, ha valami nem jön. És nem akaródzik. A szakma konszolidálódott. Hiába jön a web meg a mobil. Ide több kell, hogy fölszakadjanak a régi struktúrák. Az kell, hogy ügyfél és ügynökség egyszerre kezdjen el máshogy gondolkozni, és újítani. Csinálni valami újat, és hatékonyat. Valami mást, mint ami eddig volt. Na, ezt a pillanatot várom. De addig is maradnak nekünk a konferenciák, amiken a szakma nagyjai eljönnek közhelyeket puffogtatni, meg szendvicset enni a büfében.

A konferenciára visszatérve. A konklúzió: bullshit, bullshit hátán. Mint ahogy általában szokott lenni. Úgy érzem ezek a szakmai konferenciák senkinek nem jók, csak azoknak, akik előadást tartanak (pénz, hírnév, kapcsolatépítés két sonkás szendvics között) és azoknak, akik szervezik (pénz). És mi van a közönséggel? Ja, semmi.

PS.:

A Sofoblog bullshit-bajnokságát Pászty Balázs és Sipos József nyerte holtversenyben:

10. Pászty Balázs, Szamos Marcipán (4:55)

Ma már nem tudunk olyat csinálni, hogy belelövünk a bokorba, és valakit eltalálunk, sőt, már az etetőhelyen is nehezebb.

12. Sipos József, UniCredit Bank (5:27)

Olyan emberekkel érdemes együtt dolgozni, akik képesek arra, hogy nyitottak legyenek.

 

Az AdAge.com-on a napokban jelent meg egy kerekasztal beszélgetés a mobilmarketingről, amin olyan szakértők vettek részt, mint Cynthia Mcintyre (a CareerBuilder.com reklámokért felelős senior directora), Eric Bader (a Brand in Hand mobil- média és marketing vállalatnál a fő ügyfelek kampányainak stratégiai tervezője), Maria Mandel (senior partner-executive director az Ogilvy digitális innovációjáért felelős osztályán), Richard Ting (VP-executive creative director az R/GA's Mobile and Emerging Platforms Group-nál).

Rögtön azt a témát kezdik el feszegetni, hogy a mobil egy nagyon személyes tárgy, a privátszféránk része, így kifejezetten érzékenyek vagyunk arra, ha a hirdetők betolakodnak ide. Ezzel persze józan gondolkodású ember egyetért, a megoldás, hogy hasznos szolgáltatásokat és tartalmakat kell készíteni a felhasználóknak, amit örömmel fogadnak. Manapság főleg a programokon van a hangsúly, mivel ezekkel sokkal élménydúsabb szolgáltatásokat lehet kínálni a vevőknek, mintha egyszerű mobilra optimalizált oldalakat hoznánk létre. Azonban fontos, hogy ne csak azért készítsünk mobil alkalmazásokat, hogy most akkor X cégnek legyen egy mobilra készült programja. Ez így önmagában semmit nem ér. Nagyon fontos, hogy pontosan meghatározzuk azt az élményt vagy funkciót, amit nyújtani kívánunk a felhasználónak. Bizonyos esetekben a mobil erre sokkal jobb lehetőséget biztosít, mint bármi más eszköz, bizonyos esetekben pedig nem. Ezt el kell fogadni. Gyakran félreértésekre ad okot, hogy a megrendelők nem tudják, hogy a mobil mind pull (keresleti), mind pedig push contet (kínálati tartalom) nyújtására is kínál lehetőséget. Nagyon fontos, hogy eldöntsük már a kampány tervezésének idején, hogy milyen funkciót is szánunk a kommunikációs aktivitásnak.

Saját programot érdemes inkább fejleszteni vagy egy meglévőt  szponzorálni? Mandel szerint ezt az határozza meg, hogy mi a célunk: ha márkaismertséget akarunk építeni, akkor a szponzoráció a célszerűbb eszköz, viszont ha fogyasztói hűséget, akkor saját program fejlesztése a jobb ötlet. A felhasználó többnyire három dolgot keres: információt, szórakozási lehetőséget, és - ami a mobil eredeti funkciójából következik - kapcsoaltépítési és tartási lehetőséget más emberekkel, esetleg a márkákkal, cégekkel.

Szó esik még a kampányok kifejlesztésének idejéről is, ami nagyon különböző lehet, a komplexitástól függően akár 8-12 hét is, de ez nem különbözik mondjuk egy televíziós kampány fejlesztésének idejétől. A kivitelezés közben folyamatosan szem előtt kell tartani azt, hogy a mobilnak, mint médiumnak vannak bizonyos korlátai. Ilyen például, hogy kisebb a sávszélesség (vagy éppen drága az adatátvitel, így a user nem szívesen forgalmaz sok adatot), vagy hogy a kis képernyőből fakadóan egészen másféle felépítésének kell lennie egy oldalnak. A fotók és videók készítésénék sokkal közelebbi képkivágásokat kell alkalmazni, és figyelni kell arra, hogy lehetőleg ne legyen sok szín a háttérben, és persze itt is ügyelni kell a fájlméretekre. Nagyon fontos dolog a rendszeres, és sűrű frissítés, mivel a mobil mindig nálunk van, és azonnali információk keresésére akarjuk használni.

A legfontosabb a mobilkampányok kivitelezésénél az integrált gondolkodás. Hogy a mobilra ne csak úgy gondoljunk, mint különálló eszközre, hanem egy mobilkampányt szervesen bele kell integrálni a vállalat kommunikációs stratégiájába. Az összes változás, ami a mobilos tartalmakon kívül történik például a weboldalon, annak azonnal meg kell jelennie mobilon is, és fordítva. Ne úgy álljunk, hozzá, hogy: "Na, csináljuk akkor egy mobil website-ot". A mobil platform ennél sokkal több figyelmet és odafigyelést érdemel.

Most, hogy szaporodnak és népszerűsödnek az online videós tartalmak, kézenfekvő dolog (lenne), hogy minél több cég próbálja meg kihasználni az ezekben rejlő lehetőségeket.

Miért jó a videó? Mert nem csak egyetlen érzékszervünkre hat (blog, képek, audio podcast), hanem egysszerre több érzékszerv bevonásával sokkal jobban leköti a befogadót, és sokkal szemléletesebben és élvezhetőbben tudja átadni az információt.

Lássuk milyen lehetőségeink vannak arra, hogy online videós tartalmakkal érjük el a célcsoportunkat:

1. Videomegosztó oldalak

Talán ez a legáltalánosabb dolog, és benne rejlik a viralizáció (de szép szó, ha egyáltalán létezik) potenciális lehetősége. Ha a megosztott tartalom jó, és seed-eltük azt különböző magvető helyeken, akkor hamar szárnyra kel a link, és körbejárja az internetet. Kulcsfontosságú a hiteles és jó minőségű tartalom.

2. Online videócsatorna indítása

De ha sorozatosan szeretnénk megjelentetni videókat, vagy mondjuk videósorozatot készítünk egy koncepció vagy téma köré mondjuk egy kampány részeként, célszerűbb lehet egy helyen megjelentetni az adott tartalmainkat, egy oldalra terelve így a célcsoportunkat (majd onnan tovább az értékesítési csatornába). Ez esetben az egyik megoldás, ha saját online videocsatornát indítunk weboldalunk részeként vagy attól különállóan, de persze kapcsolódva az előbbihez.

3. Vlogging

A másik megoldás az előbb említett esetre ha videoblogot (vlog) indítunk, ami gyakorlatilag ugyanaz, mint egy blog, de a postok videókat, és nem szöveget tartalmaznak. Míg az online videocsatorna inkább kampányok részeként, rövidtávon tud működni, addig a vlog hosszútávon, szélesebb témákat lefedve működhet tematikájában a blogokhoz hasonlóan.

4. Vodcasting

A vodcasting pedig podcasting párja, csakúgy, mint ahogy a vlog a blogé. RSS-csatornákon keresztül juttathatjuk el a feedünkre feliratkozók számára a videós tartalmainkat, amiket aztán a feliratkozó letöltve akkor és ott fogyaszthet el - köszönhetően a hordozható médialejátszóknak -, ahol és amikor akar.

5. Küldjön a júzer videót!

Ez kicsit kilóg a sorból, mivel itt már nem mi juttatunk el információt a célcsoportunkhoz, hanem ellenkezőleg: őket kérjük meg arra, hogy bizonyos témákban küldjenek be videókat, amiket kirakhatunk az oldalunkra, versenyt szervezhetünk belőlük különböző nyereményekkel, stb. Lévén az internet egy interaktív dolog, ez is kiváló kommunikációs eszköz, és nagyfokú felhasználói aktivitást okoz, ami nem elhanygolandó. Melyik marketingesnek nem álma, hogy a saját márkájával foglalkozzon a felhasználó?

Itthon eddig maximum az online videocsatornát használták különböző vállalatok, esetleg vírusmarketing kampányok részeként a videomegosztó oldalakra történő feltöltést, illetve elvétve találkozhattunk videopályázatokkal, ahova a felhasználók küldhették be videóikat. De hogy valaki vlogot indítson, ne adj isten vodcastingre adja a fejét, arra még várhatunk érzésem szerint. Marketingesek, ébresztő!

Megjegyzés: A bejegyzés David Meerman Scott - The New Rules of Marketing and PR című könyve alapján készült.

Egy kis érdekesség: tegnap röppent fel a hír, hogy a Chrispin Porter & Bogusky kreatívügynökség által kreált nagysikerű "I'm a PC" kampány (ami a Microsoft imázsát hivatott javítani, és visszavágni az Apple által készíttetett I'm a PC - I'm a MAC sorozatnak) MAC-en készült. Egy Flickr felhasználó, bizonyos LouisDS vette észre, hogy a Microsoft sajtószobájába feltöltött képek metaadatai szerint a munkák Adobe CS3-mal és MAC-en készültek. Másnapra persze a Microsoft szépen eltüntette a nyomokat... Jól megírta a Roghly Drafted Magazine és az Appleinsider is például.

Frissítés: Időközben az Addict blogra is kikerült a hír.

A Social Media Release-ről már Szabolcs is szólt pár szót a Karmamedián, meg egy helyes kis videót is mutatott, hogy mik az előnyei, de szerintem itthon még csak páran ízlelgetik ennek az újfajta, közösségi sajtóközleménynek a definícióját, és hogy egyáltalán mi is ez. Túrtam kicsit a netet, és szeretném megosztani veletek picivel részletesebben, hogy mi is az SMR, hogyan működik, és miért van rá szükség.

A sajtóközleményt, mint PR-es műfajt - ha lehet ezt mondani - gondolom nem kell bemutatni senkinek. Egy tök egyszerű közleményről van szó, amit egy adott cég képviseletében küld ki az újságíróknak a kapcsolattartással megbízott személy. Alapvetően válaszolnia kell a hírműfaj 5 (+1) alapvető kérdésére, azaz ki? mikor? hol? mit? miért? esetleg hogyan? csinált. Benne kell lennie a kapcsolattartónak, akit további információért lehet fölkeresni, valamint, hogy mikor közölhető le a hír. Természetesen a formai követelményeknek is meg kell felelni ezeken túl (cím, lead, piramis szerkesztés).

Miben több a social media release? Ahhoz, hogy ezt megéstsük, szükséges pár szóban elmerengeni a mai online trendekről. Az első  és nagyon fontos dolog, hogy a közösségi webnek egyre növekvő hatalma van, ezáltal kialakult, és megnőtt a közösségi hírfogyasztás szerepe. Számos linkgyűjtő oldal létezik (del.icio.us, digg vagy reddit például), ahová az egyes felhasználók beküldhetik az érdekesnek tartott tartalmakat, megosztva azt a többi felhasználóval. A hírek így ezeken a csatornákon keresztül is tudnak áramolni. A másik fontos szabály, hogy amit nem lát a Google, az nem létezik, így egyre fontosabb, hogy az egyes tartalmakat optimalizáljuk a keresőmotorok számára.

A social media release nem más, mint a régi sajtóközlemény leporolt, felfrissített, web 2.0-ásított változata. Álljon itt példának a SHIFT Communications által kiadott dokumentum: szerintük így néz ki egy SMR. A különböző kapcsolattartók elérhetőségei közé már az IM a skype és a blog is fölkerül az eddig megszokott, alapvető információk mellé. Nagyon fontos, hogy a közleménynek tartalmaznia kell kisfelbontású képet, és linkeket a nagyfelbontású képekhez, hogy az újságíró kívánságára tudjon azokkal is dolgozni. Linkelhetünk videót, mp3-at és podcastot is, a lehetőségeink korlátlanok. Minél több, annál jobb, legyen miből válogatni. A legfontosabb rész alul következik: itt sorakoznak social media tagek (ezektől találja meg a Google vagy a Technorati blogkeresője a hírünket), és a különböző linkgyűjtő oldalakhoz való hozzáadás lehetőségei. Ezeknek a segítségével adhatja hozzá az olvasó az adott közleményt a "közösségi médiához" (del.icio.us, digg, reddit például). És nem elhanyagolható, hogy lehetőségünk van RSS csatornát megadni, amin keresztül további információkat fogadhatnak a feliratkozók.

Tőlünk nyugatabbra már számos cég kínál social media release terjesztést (amennyiben nem mondjuk saját blogunkon vagy honlapunk sajtószobájában kívánjük azokat az érdeklődők számára megmutatni), mint pédául a PRWeb, PRNewswire, BusinessWire, Marketwire vagy a Primezone. Gyakorlatilag egy sablont kitöltve könnyedén létrehozhatjuk saját közösségi közleményünket, melyet aztán szépen megtalálnak a keresők, RSS-ben eljut a csatornára való feliratkozottakhoz, valamint ha jó a hír, a közösség is szárnyaira kaphat, és terjedhet a közösségi oldalakon.

Végezetül álljon itt a PRWeb videója a Social Media Release-ről, ami rendkívül egyszerűen és szemléletesen mutatja be, hogy miről is szól ez az újfajta sajtóközlemény:

A Budapest Bank a Laboratory Ideas-zal közösen mostanában nagyon nem tud magával mit kezdeni kommunikáció terén. A nagysikerű Emese-sorozat után elérkezett az arculatváltás ideje, amit egész pofásan megoldottak az alábbi spottal:

Csupán az a kérdés merült föl bennem, hogy ha Gáspár szerint senkit nem érdekel az arculatváltás, csak őket, akkor miért is kommunikálják? Na de mindegy, alapvetően az az irónia, ahogyan egy vállalat képes szemlélni az önmaga megújulását, mindenképpen dícséretet érdemel. A baj az, hogy a későbbi töketlenkedés jelei pedig már itt megmutatkoztak: mit keres a spotban Emese?

A Budapest Bank új imidzsváltása pontosan arról szólt, hogy most a bankban dolgozó néhány karakter jelenik meg ezentúl a reklámokban, és az ő életükön keresztül ismerhetjük meg a bank mindennapjait, ezáltal pedig az éppen eladni kívánt banki terméket. Az imidzskampány beszélő fejekkel operált az óriásplakátokon, és kevésbé jól sikerült szpotokkal, de alapvetően azért jó volt ez így. És vártam a folytatást, ami sajnos meg is jött.

Hitel Expressz:

 

Adósságrendező hitel:

Hát elég zavaros a "koncepció": Emesét beöltöztetjük valakinek (lehetőleg legyen férfi, mert az vicces), és beküldjük a korábban az imidzskampányunk által felépített banki karaktereink közé bohóckodni. Hát most akkor mi van? Imidzset váltunk, új koncepcióra helyezzük a kommunikációt, de azért Emesét mégis megtartjuk? Ezekkel a filmekkel az a baj, hogy még működhetnének is, ha nem lenne bennük Emese. Ugyanis önamgában az a koncepció, hogy jellegzetes karakterek (orosz üzletember, chopperes-metálos fickó) találkoznak a budapest bankos szereplőkkel, és ebben a szituációban bontakoztatják ki az üzenetet, az oké. Ez meg volt mindkettőben. De hogy minek kell egy korábbi, már elméletileg leváltott karaktert (Emese) egy újabb karakterbe beletuszkolni (az előbb említett két férfi), na arra csak a teljes tanácstalanság lehet a válasz.

Az Emese-koncepció ugye alapvetően sikeres volt, és valószínűleg félnek megválni tőle, és teljes mértékben az új kreatív koncepcióra hagyatkozni. Így azonban valami olyasmit kapok, mintha lekváros kenyeret ennék szalonnával, az meg ugye nem jó. El kéne dönteni végre, mi legyen Emese sorsa. Vagy inkább megmondom én: küldjük nyugdíjba!

Nem szeretem az online "prófétákat", akik azt hirdetik, hogy majd az internet megváltja a világot. Akik azt mondják, hogy hamarosan mindenki ott fog reklámozni, hiszen az a jövő, a tökéletes hirdetési eszköz, ami majd elsorvasztja a tévét, a rádiót, a mozit, a nyomtatott sajtót és az óriásplakátot, és úgy általánosságban minden mást, ami nem online.

Az internet szerepét kicsit túlértékeljük. Persze nem tagadom, óriási szerepe van abban, ahogyan döntögeti a régi tömegkommunikációs modellt, és azzal párhuzamosan létrehoz egy közösségi kommunikációs modellt, ahol az egyenlők párbeszéde zajlik korlátok nélkül. De tévedés azt hinni, hogy innentől kezdve csak az online a jövő, és minden más szépen kimúlik. Az internet kicsit fölzavarta az állóvizet, és ahhoz, hogy ez leülepedjen, kell egy kis idő, míg újragondoljuk és átértékeljük az egyes médiumok szerepét. Elfogadjuk azt, hogy a tömegkommunikáció halott. De ez nem jelenti azt, hogy vele együtt a TV, rádió, sajtó vagy az óriásplakát is halott. Egyrészt egészen addig, míg lesz ember, aki hallgat rádiót, néz tévét, és nyitott szemmel jár az utcán, ezek mind megmaradnak. Persze lehet tovább hülyeségeket üzengetni, és színvonaltalan, unalmas, bugyuta reklámokat csinálni, csak éppen senkit nem fog érdekelni, és majd jól ki lesz beszélve az interneten. Mert ott meg van rá a lehetőség.

De akár azt is lehet, hogy megtanuljuk helyén kezelni a régi médiumainkat. Mert most már nem lesz arra szükség, hogy minden egyes információt egyetlen tévéreklámmal vagy rádiószpottal sulykoljunk a befogadó fejébe. A befogadó meg tudja keresni az információt az interneten ha érdekli. Ha meg nem, úgyis hiába mondjuk neki. Mielőtt kifejteném, hogy melyik médium mire használható, kell egy rövid kitérőt tennem a fogyasztói döntséhozatal területére.

Hogy dönt a fogyasztó?

A fogyasztói döntéshozatal több lépcsőből áll, aszerint, hogy mennyire jelentős vagy kockázatos a döntés. Vegyünk például egy autóvásárlást, mely jellemzően egy soklépcsős, bonyolult folyamat, és nézzük meg hogy milyen állomásokon megy keresztül a fogyasztó onnantól, hogy nem akar autót venni egészen odáig, hogy hűséges autótulajdonossá válik:

1. Nem akar új autót.

2. Érdeklődni kezd az új autók iránt, érzékeny a hirdetésekre.

3. Eldönti, hogy új autót akar, tudatosan keresi az információkat, és szűkíti a kört.

4. Kipróbálja a szóba jöhető modelleket és dönt: megveszi az autót.

5. Elégedett, másokat is biztat az adott típus vásárlására.

 

Most lássuk, hogy melyik fázisban milyen médium használható:

1-2. Ahhoz, hogy az érdektelenségből kibillentsük a fogyasztót, meg kell győznünk, hogy neki szüksége van új autóra. Vágyat kell keltenünk, ingert kell ébresztenünk. Ebben a korai fázisban a régi médiumok, úgy mint TV (nagy, országos lefedettségű kereskedelmi és közszolgáltai csatornák), sajtó (napilapok) vagy óriásplakát teljesen jól használhatóak, feltéve ha igényesen elkészített imázshirdetéseket használunk és semmi többet. Nem kell konkrét ajánlat, sulykolás és hasonlók. Ebben a szakaszban senki nem kíváncsi rá.

2-3. Ha már a fogyasztó jobban figyeli a hirdetéseket, el kell juttatnunk abba az állapotba, hogy biztosan új autót akarjon vásárolni. Itt még mindig játszhatnak az imázshirdetések, de célszerű olyan csatornákba terelni a fogyasztót, ahol közvetlenebbül tudjuk elérni és konkrétabb információkat tudunk neki nyújtani. Itt már bejöhet a képbe az internet is a hagyományos, precízebben szegmentált médiumok (kábelcsatornák, szaklapok) mellett.

3-4. A fogyasztónk itt már tudatosan keresi az információkat offline és online szaklapokban, teszteket, véleményeket olvas fórumokon és egyéb helyeken. Autószerelőket és ismerősöket kérdezget. Ebben a fázisban elengedhetetlen hogy közvetlenül nyújtsunk számára hasznos információt, és válaszoljunk a fölmerülő kérdésekre, és elnyerve a bizalmát, tereljük be az autószalonunkba, hogy kipróbálja az autónkat. Itt az internet óriási eszköztára lehet a segítségünkre: fórumok, blogok, RSS, hírlevél, keresőmarketing, márkaklubok, közösségi oldalak. Meg kell keresnünk a fogyasztót, és kapcsolatba kell lépnünk vele. Itt már nem működik a sajtó, tévé és rádió. Ide már több kell: a közvetlen kommunikáció.

4-5. Miután az autószalonban kipróbálva a kocsit elszánta magát a típus megvásárlására (optimális esetben), akkor jön képbe az utókommunikáció különböző hűségprogramokkal, márkaközösségekkel ami lehet online és offline egyaránt. A lényeg, hogy megtartsuk a fogyasztót és márkaevangélistává neveljük. Ehhez szintén a legközvetlenebb eszközöket kell használnunk.

Tegyük helyre

Látható tehát a tendencia, miszerint a kommunikáció különböző fázisaiban az elejétől a vége felé haladva a tömegmédiumok helyett egyre inkább teret kapnak az online eszközök. Egyik sem váltható azonban ki a másikkal. Mindegyiknek meg van a maga szerepe, amelyik a legjobban passzol hozzá. Na pontosan ezt a fajta egyensúlyt hiányolom én a mai kommunikációbol. Általában mindenhová a lehető legtöbb információt próbálják meg bezsúfolni, legyen az tévéreklám, óriásplakát, vagy banner. A honlapon meg marketingblablával találkozok, amikor arra egyáltalán nincsen már szükségem: nem azért megyek a gyártó holnapjára, mert engem meg kell győzni, hanem azért, mert már meg vagyok győzve, és információt keresek. És ez az, amit általában nem kapok meg gyártói forrásból.

Arra várok, hogy a hirdető megértse:

1. A fogyasztó nem hülye. Tényleg nem. Tud gondolkodni, van véleménye, amit nem fél másokkal megosztani, legyen az rossz vagy jó.

1. Nem kell belemondani a tévéreklámba minden szart, és nem is kell fölírni azt az óriásplakátra. Az ma már nem arra való.

2. A honlap nem brosúra: olyan információt osszanak meg, ami érdekli is az embereket, különben azon kapják magukat, hogy valahol a hátuk mögött egy fórumon beszélik ki őket.

3. Az internet nem egyenlő sok bannerrel meg egy holnappal. Az internet párbeszéd. És nem kell félni attól, hogy bekapcsolódunk.

A mobilmarketing egyre nagyobb buzz-worddé válik, így gondoltam én is kiveszem a részem a hájpból. A minap találtam néhány érdekes cikket a SearchEngineWatch.com oldalon David Szeleta billentyűzetéből, így gondoltam átnyújtom annak esszenciáját. Számomra hasznos volt, mert segített kicsit tisztábban látni azt, hogy konkrétan hogyan is tud testet ölteni az a bizonyos mobilmarketing a keresőben.

Szeleta először is három érvet hoz föl amellett, hogy miért is érdemes mobilokra szánt reklámokkal foglalkozni:

- Minden mobiltelefon okostelefonná válik a jövőben, azaz több feladatot forunk tudni elvégezni velük, mint a korai számítógépgenerációk valamelyikével.

- Hamarosan a legtöbb ember számára a mobilja lesz az elsőszámú eszköz, amin keresztül eléri majd az internetet, és néhányuknak nem is lesz szüksége majd számítógépre. Itt Szeleta azzal érvel, hogy rengeteg embernek van kamerás mobilja, ami az első digitális kamera volt életükben, és nem is vágynak ennél többre. Végülis lehet benne valami, de majd az idő eldönti.

- És a leginkább hangoztatott ellenérv, nevezetesen a kis képernyő okozta probléma a jövőben eltűnik majd, mivel az újgenerációs készülékeket olyan képernyőhöz csatlakoztatom majd az új adatátviteli technológiák segítségével, amihez nem szégyellem. Vagy esetleg használom a beépített projektort. Várjuk ki a végét, szerintem inkább a tartalmak mobilra optimalizálásában érdemes gondolkodni, lévén, hogy a mobil az azért mobil, hogy ne kelljen csatlakoztatnom mindenhová, ha használni akarom kényelmesen, hanem bármikor előkapva kényelmesen tehessem azt.

Most, hogy mindenki egyből meg lett győzve a mobilos hirdetés előnyeiről, és ész nélkül rohanna már hirdetni, kicsit ássuk bele magunkat abba, hogy a Google keresőjében megjelent PPC hirdetéseinkkel hova tudjuk irányítani az átkattintásos forgalmat? Erre három módunk van:

- A kattintás saját, mobilra optimalizált weboldalunkra visz.

- Ha ráklikkelnek a hirdetésre, az egy speciális Google Business Page-re visz, amit pofonegyszerűen én tölthetek meg az űrlap alapján szöveges tartalommal. Ez valószínűleg nem újdonság annak, aki ismeri az AdWords-öt, én bevallom most hallottam róla először, mert még nem találkoztam ilyennel soha.

- A rákattintás eredménye egy megadott telefonszám felhívása lesz.

Az AdWords nyújt speciálisan mobilra szánt kampány menedzselési lehetőséget, ahol szépen paraméterezhetjük a limitjeinket és kulcsszavainkat. Nem akarok minden részletet leírni, akit érdekel mélyebben, elolvashatja itt és itt.

Ez egy ilyen gyorbejegyzés lesz.

A hétvégén meglátogattam a Sziget Fesztivált, jártamban-keltemben pedig a legkifinomultabb és legletisztultabb szolgáltatás-pozícionálásba botlottam, ami valaha is létezhet a Földön:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A másik pedig a csúnyán elcseszett órásplakát esete (azóta már javították):

 

 

 

 

 

 

 

 

A PC-s és konzolos játékokban régóta eléggé elterjedt hirdetési forma a product placement, de most találtam egy számomra teljesen új kezdeményezést. (Lehet, nem forgok eleget játékos körökben.) Ők az IGA Worldwide cég (talán Interactive Game Advertising?), akik hasonlóan működnek, mint egy hagyományos reklámügynökség egy médiaügynökséggel kiegészítve. Különböző játékok online játéktereiben szerveznek termékpromóciókat, médiafelületeket értékesítenek és adoptálnak rájuk kreatívokat, vagy termékelhelyezéseket intéznek igény szerint. Egyszóval komplett kommunikációs kampányokat hoznak létre a virtuális térben, valós időben.

Ügyfeleik között olyan cégek találhatóak többek között, mint a T-Mobile, Universal, Intel, Orange vagy a Pioneer. Néhány esettanulmányból látható, hogy hogyan is valósították meg az ügyfél elképzeléseit olyan játékokban, mint például a Test Drive Unlimited (Ben Sherman ruházati cégnek) vagy a Battlefield 2142 (Intel Core 2 Duo).

Eléggé időszerű vállalkozásnak érzem most, hogy a konzolok újra rohamosan terjedőben vannak, az online játék is teljesen hétköznapi, megszokottá dologgá kezd válni. Kézenfekvő, hogy érdemes kihasználni ezekben a virtuális terekben rejlő lehetőségeket, ahol csak a kreativitás szab határt a minél érdekesebb és változatosabb - és ami nagyon fontos -, interakítv kommunikációs lehetőségeknek.

Újra és újra felmerülő kérdés, hogy szabályozzuk-e az interneten megjelenő tartalmakat? Azzal nyilván mindenki tisztában van - még akkor is, ha foggal körömmel harcol ellene (lásd mindenféle szellemi jogvédők kontra fájlmegosztók) -, hogy az internetet nem lehet megregulázni. Mert ha valamit valahol betiltok, az tuti, hogy visszajön máshonnan. Ez tapasztalat. Innentől kezdve nem mondom azt, hogy tök értelmetlen harcolni ellene, mert megkeseríteni meg lehet a user életét, csak ugye ez a soha véget nem érő harc lesz, ahol sosem lesz győztes.

Más kérdés az, hogy miért kéne harcolni ellene? Most, hogy a Homár megjelentetett egy postot a Dugnám Blog beszüntetéséről (valami közepesen híres köcsögnek nem tetszett a róla megjelent poszt), parázs vita bontakozott ki a hozzászólások között, hogy most akkor jó-e, hogy törölték a blogot, avagy sem. Igazából mindkét oldal érveit meg lehet érteni. A cenzúrapártiak azzal érvelnek, hogy milyen csúnya dolog ilyen otromba dolgokat írkálni akárkiről is. Személyiségi jogok, jóhírnév, satöbbi: tök érthető. Az "internetrendőrséget" elítélők pedig a szabad véleménynyilvánítással érvelnek, és azzal, hogy akit nem érdekel, az ne olvassa. És ebből az utóbbiból érdemes lehet kiindulni.

Mi volt régen, mikor még csak a tömegkommunikációs médiumok léteztek, úgy mint TV, rádió, újságok, könyvek, stb.? Szűkösség. Behatárolt mennyiségű csatorna állt rendelkezésre az emberek széles tömegeinek elérésére. Ebben a közegben teljesen érthető dolog, hogy oda kellett figyelni a tartalmak bizonyos mértékű kontrollálására, mert mégiscsak tömegigényeket kellett kiszolgálni, nem pedig millió "kisebbség" igényeit. (Persze a cenzúra gyakran nem ilyen indokkal jött létre, de mégis ilyesmi célt szolgált.)

És mi van az interneten? Korlátlan lehetőség, hogy annyi csatorna jöhessen létre, amennyit csak akarunk, tetszőleges tartalommal, és ezt a tartalmat csak az olvassa, akit érdekel. Régen akarva-akaratlanul is találkozott az ember a szűkös számú csatornák szinte mindegyikével. Ma az interneten ez lehetetlen volna, viszont mindenki tetszőlegesen választhat mit akar, és mit nem. Ma nincsen rákényszerítve senki sem arra, hogy szűkös kínálatból válogasson, és esetleg neki nem tetsző dolgokkal találkozzon. Találkozhat, de egy kattintás, és millió más olyan tartalmat érhet el, ami számára megfelelő. Szólásszabadság van, és ha nem tetszik a véleményem, nem kell meghallgatni. Mert nem én dörgöltem az orrod alá, hanem te kattintottál oda. Innentől a te felelősséged, és nem az enyém.

Most, hogy zajlanak a nagy nemzetközi kreatív reklámversenyek (éppen a cannes-i hajcihő van soron), ismét aktualitást nyert a szeretett scam-téma. De mi is az a scam? Nos, ez az a fajtája a reklámnak, ami nem a nézőnek készül, hanem reklámversenyekre. Tulajdonképpen nem is reklám, ha annak eredeti funkcióját tekintük. Csupán erődemonstráció az ügynökségek részéről, hogy megmutassák a szakmának, hogy mennyire is kreatív a vállalat. Román Balázs egy bejegyzésben feszegeti a témát a Kreatív Online egy blogján, melyet külön a cannes-i események tudósítására indítottak. Szerinte a scam-nek két fajtája van:

1. "igazi ügyfélnek nem igazi reklám"
2. "nem igazi ügyfélnek igazi reklám"

Mindkettőre ír is példát, nem is bocsátkoznék hosszabb magyarázkodásba, inkább térjünk át arra a dologra, hogy a scammelés szép dolog, avagy nem? Nos, igazából nem, ha arról van szó, amiről ugye szólnának ezek a versenyek, ahol elméletileg valódi _reklámok_ versenyeznek egymással. Olyanok, amit nem csak az ügynökség dolgozói láttak meg az a pár száz ember, aki éppen abban a boltban járt, ahová kihelyezték az adott poszert 3 órára, hogy meg legyen a "kampányidőszak" és a fotó, hogy kint volt a hirdetés. Ebből a szempontból a scam az egy alattomos dolog, mert értelemszerűen egy eleve kreativitásra kihegyezett produktummal sosem kelhet versenyre egy olyan alkotás, amit azon szempontok alapján készítettek el és egyszerűsítettek le, hogy a lehető legtágabb célcsoport is megértse és befogadja azt, és még persze még "kreatív" is maradjon. A scamek gyakran már olyannyira elvesztik a kapcsolatukat a valósággal, hogy a reklámozott  terméknek szinte már köze sincs a valós célcsoportjához. A reklám egyszerűen nem azt célozza meg. Ha megnézzük mondjuk az Ogilvy matchboxos hirdetéseit, egyértelművé válik, hogy közük sincs a homokozóban vagy az óvoda szőnyegén autót tologató kissrácokhoz. (Ehhez kapcsolódóan ajánlom Angelday blogján megjelent hozzászólásokat az ügyben.) Persze ötletes, meg minden, na de ez akkor is egy _reklámverseny_, nem pedig kreatívstúdiók független kiállítása.

Ez az, ami a legkevésbé sikerül manapság, ha reklámokról van szó. Az a baj, hogy a megrendelők nem képesek tovább látni a saját kampányaiknál. Mindenki egy adott terméket akar csak eladni, és nem a vállalatot. így a kampányok is kizárólag egy adott termékre készülnek: a kreatív ügynökség kidolgoz egy kreatív koncepciót, és azt használják egy kampányban. Aztán jön a következő termék, és arra megint kitalálnak valami újat. Az egész, ami összeköti az egyes reklámok sorozatát, az az arculat (mert az adott), de semmi több. Nincsen igazi kontextus, nincs meg egy imázs, nincs meg egy olyan, mindent összefogó egységes, hosszú távon működő eszme, küldetés, vagy akárhogyan is nevezzük (brand idea?), ami összekötné az egyes kampányokat, és bele foglalná egy felsőbbrendű rendszerbe, ami alapesetben a márka/vállalat eszméit, céljait hivatott képviselni.

Ettől esik szét a mindennapi kommunikáció, és egyszerűen a fogyasztó fejében nem marad meg a vállalat, maximum egy-egy reklám vagy az abban szereplő ajánlat. Alig van olyan markáns, tudatos kommunikáció manapság, amiről első ránézésre több ugrik be, mint egy konkrét ajánlat. Pedig ez nem csak a vevőnek, hanem a kommunikáló cégnek is megkönnyítené a dolgát. A vevő úgymond "megtanulja" a vállalatot, és így az hosszútávon beazonosíthatóvá válik számára. Megismeri az értékeit, céljait, egy egységes imázs alakul ki a fejében az adott cégről, amihez optimális esetben azonosulni tud, és érzelmi kötődés is kialakul. Az érzelmi kötődés pedig döntő manapság, mikor a termékek szinte alig térnek el egymástól. Az visz mindent, aki szerethetőbb. Innentől kezdve pedig nem szükséges magyarázni az előnyöket a vállalatok szempontjából.

Persze a vállalati imázs megteremtésére ott a PR. Igen ott a PR, ami elég sűrűn annyiból áll, hogy sajtóközleményeket küldözgetünk, meg sajtótájékoztatókat rendezünk, amiből aztán semmi olyan nem sül ki, amiből a közönség érzékelne valami hasznosat, valami olyat, ami neki szól. Amivel mondjuk valóban imázst lehetne teremteni.

Jó lenne, ha a vállalatok kicsit átgondolnák a hosszútávú célkitűzéseiket, majd aztán ha szépen pozícionálták magukat, és tudják, hogy mit akarnak üzenni magukról (nem, nem azt, hogy "most vedd meg", és hogy "most csak ennyibe kerül"), az összes kommunikációs tevékenységüket a meghatározott irányelveknek megfelelően szerveznék. Mert ami most van, az a fától az erdőt tipikus esete.

Már régóta érik bennem a gondolat, hogy kicsit földbetiporjam a sajtóközleményeket. Most a Karmamedia blogon megjelent bejegyzés cselekvésre sarkallt. Szabolcs arról ír, hogy miért a lehető legrosszabb megoldás információk közönséghez való eljuttatására a sajtóközlemény: az újságíró nem is ért a témához, nem tud jól írni, stb., de a legalapvetőbb probléma, hogy a kereslet nem találkozik kínálattal. Zsengébb koromban én is dolgozgattam újságíróként, és számtalan olyan sajtóközleménynel találkoztam amire igazak voltak a fenti vádak. Egyszerűen unalmasak, rosszul megfogalmazottak, és nagyon nem azt és úgy tartalmazzák, amit és ahogyan azt az újságíró szeretné. Szabolcs szerint emiatt a sajtóközlemény az újságíró szempontjából egyenlő a SPAM-mel.

De továbbmegyek. Ne csak a PR-es és az újságíró kapcsolatát vizsgáljuk. Hiszen miről is szólna a sajtóközlemény? Egy vállalat információt szeretne eljuttatni a széles tömegeknek, de legalább a célcsoportjának. Két helyen van elrontva a dolog:

1. A közvetített információ többnyire csak a vállalat által fontosnak vélt információ; a közönség tökéletesen érdektelenül fogadja.

2. Ma ahhoz, hogy információt juttass el a közönségedhez, nem mindig van szükséged a médiára.

Az első pont teljesen világos: nem hogy az újságírót, de a közönséget sem érdeklik az unalmasabbnál-unalmasabb, semmitmondó jelzőkkel teleszórt, kevés érdemi információt tartalmazó sajtóközlemények. Találd meg a közönség számára valóban releváns információkat, és juttasd el hozzájuk. De ehhez miért van szükséged az újságírókra? Teljesen fölösleges közvetítő közegnek felhasználni a médiát, ha közvetlenül is el tudod őket érni az interneten - erről (is) ír The New Rules of Marketing and PR: How to Use News Releases, Blogs, Podcasting, Viral Marketing and Online Media to Reach Buyers Directly című könyvében David Meerman Scott. Szerinte a sajtóközlemény eredeti angol neve, a press release árulkodik legjobban arról, hogy miért nem jó ez az eszköz a közönség elérésére: hiszen a sajtónak (press) szól. Ez a régi tömegkommunikációs modellben teljesen helyénvaló volt, hiszen máshogy nem tudtad elérni a széles tömegeket. De ma, az internet korában, már ezt meg tudod tenni közvetlenül is. Persze hiba lenne azt gondolni, hogy akkor elég, ha az ember fölrakja a sajtóközleményeit az internetre is, és minden oké. Ennél bonyolultabb a helyzet: meg kell érteni az internet működését, a sajtóközleményeket "optimalizálni" kell keresőkre, és emberekre is, azoknak, akiknek készül. Itt jön képbe annak a fajta szemléletváltásnak a fontossága, amiről már írtam egy korábbi bejegyzésben. Nincs többé tömegkommunikáció, mert az internet egyszerűen kinyírja azt. Emberként kell kezelni a közönséget, és nem "célcsoportként", és ebben a szemléletben kell kiválasztani az elmesélendő történeteket, és úgy is kell megfogalmazni azokat. Embertől embernek.

Persze, az internet nem fogja felváltani a hagyományos sajtókapcsolatokat, azok ugyanúgy fontosak maradnak, még Scott szerint is. Csupán sokkal nagyobb hangsúlyt kellene fektetni az online kommunikációra, megérteni azok szabályait, és alkalmazni őket. És olyan sajtóközleményeket írni, amik valójában érdeklik az embereket. Online és offline is.

Az esélyek

Nem lesz könnyű dolgod, mivel az egyetemek és főiskolák ontják magukból a kommunikációs végzettségűeket, akik vagy a "médiában" vagy a "pr"-ben, vagy pedig a "reklámban" akarnak dolgozni. Ez még nem is baj önmagában, mivel a kijövők döntő hányada enyhén szólva életképtelen (saját tapasztalat), így tehát már lényegesen javultak az esélyeid, viszont a papír az édeskevés.

A képzés

Ma Magyarországon nincsen kifejezetten gyakorlatorientált, rendes, reklámra szakosodott képzés. Persze van most ez a Budapest Adschool, de hát az ilyen gyorstalpalókban sose hittem, meg lehet nézni az eredményeket, nem egy közülük nem hogy nem színvonalas, hanem kifejezeten kínos is. (A Kreatív Online fórumán hasonló véleményekkel lehet találkozni.) Elmehetsz Corvinusra, a BGF-re, vagy a BKF-re, vagy akárhová, reklámra célzott képzést nem fogsz kapni. Az utóbbi kettőnek legalább van annyi előnye, hogy kevesebb lexikális dologgal tömik meg a fejedet, és lesz időd és energiád iskola mellett dolgozni (azért berúgni se felejts el ;) ). Ez nagyon fontos, mindjárt kiderül, hogy miért.

Az akarat

Magad vagy a szerencséd kovácsa, és nem az iskola. Olvass sokat a reklámról: blogokat (Addict, Mediainfo blog, Karmamedia, Médiablog), fórumokat, magazinokat, online portálokat (Advertising Age, Kreatív Online, Mediainfo) és könyveket. Képezd magadat, és tájékozódj. Vegyél részt szakmai és tanulmányi versenyeken, mert ezekből egyrészt sokat lehet tanulni, másrészt jól mutatnak az önéletrajban, és ez az alapja a későbbi jó munkahelyednek.

Nyomulj

Suli mellett menj el gyakornoknak, akkor is, ha nem fizetnek egy vasat se. Csak úgy fogod megtanulni a szakmát, ha belekerülsz. Jobb előbb elkezdeni, mint később egy diplomával ingyen dolgozni, ugyanúgy gyakornokként. Figyeld az álláshirdetéseket, és jelentkezz minél több helyre. Proaktívan is fölkereshetsz ügynökségeket, veszteni valód nincs, maximum nyerhetsz vele.

Az angol

Tanuld meg az angolt beszéd és prezentációs szinten. Enélkül nincs esélyed a szakmában.

És ha bekerültél valahová...

...akkor dolgozz legjobb képességeid szerint. Akkor is, ha fénymásolni kell, vagy kávét főzni. A legszarabb munkahelyen eltöltött időt is szakmai tapasztalatként tüntetheted föl az önéletrajzodban, ami pedig az egyre jobb helyekre való bekerülésedet növelheti. Még akkor is tanulhatsz valamit az adott munkahelyen, ha úgy érzed, hogy nem az igazi: szélesedik a látóköröd, tapasztalatokat szerzel és fejlődnek a képességeid. Ez most elég bemagyarázósan hangzik, de hidd el: mindenből lehet tanulni.

Szumma-szummárum: Legyél elszánt, határozott, és tudd, hogy mit akarsz. Ne ilyedj meg a rossz helyzetektől. Azt mondják az okosok, hogy amibe nem döglesz bele, attól erősebb leszel. Nekem bejött. ;)

Egy ideje eszem magam azon, hogy merre tarthat a reklámszakma. Sokan sokféleképpen körbejárták már a témát, de egyértelmű válasz a mai napig nem született, valószínűleg nem is fog. Mindenesetre megfigyelhető trend, hogy egyrészt lassan mindenki foglalkozik mindennel, azaz médiaügynökségek kreatív feladatokat is kezdenek ellátni, kreatív ügynökségek meg médiát tervezni, azon túl persze, hogy egymás után hozzák létre a digitális divízióikat. Trendi lett digitális divíziót működtetni, minden magára valamit is adó full-service ügynökség meg is teszi. Tegyük hozzá, hogy nem véletlenül, nagyon is szükséges lépése ez az átalakulásoknak. A bökkenő ott van, hogy a digitális divízió bannert gyárt, meg maximum microsite-ot. 2008-ban. Mert tök jó, hogy mi vagyunk a digitális részleg, és tudjuk, hogy létezik keresőmarketing, meg interaktivitás és fogyasztói bevonódás, meg közösségi funkciók és blogolás, RSS, podcast meg a többi, csak ezeket nem használjuk. Persze tudom, hogy nehéz az ügyfél fejébe beleverni, hogy nem csak banner létezik az interneten, hanem millió más módszer. Csak már látnám az eredményét.

Ott van elcseszve ez az egész, hogy még mindig mindenki tömegkommunikációs modellben gondolkodik, meg kampányokban. Egy termék/szolgáltatás kommunikációja 2008-ban nem arról kéne hogy szóljon, hogy sok millióból csinálok színes-szagos reklámot, és megint sok millióból kihelyeztetem a tévébe, rádióba, az utcára meg az internetre (banner), és aztán elégedetten hátradőlök, mert elértem a fogyasztót. Kampány letudva, jöhet a következő. A fogyasztót viszont nem érdekli a kampány. A fogyasztó információt akar, kampányidőszakon kívül is. Releváns információt. Nem azt, amit én akarok elmondani magamról, hanem azt, ami őt érdekli, abban a pillanatban, arról a bizonyos termékről. Nekem, mint a termék gyártójának ezeket az igényeket kell kielégítenem, és pontosan ezeket lehetetlen megtenni tömegkommunikációval meg a kampányszerű 360 fokos kommunikációs letámadásokkal, amiket ma használnak. És most jönnek a közhelyek: építsünk közvetlen kapcsolatot a fogyasztóval, éljen az interakció, és a hasonlók, amiket mindenki fúj kívülről, mégsem teszi. Na ez a probléma. Sokkal kényelmesebb lövöldözni a kampányokat bele a vakvilágba, mint odamenni a fogyasztóid közé, vagy őket odaengedni hozzád, meghallgatni mire kíváncsiak, és válaszolni nekik. Nem csak egyszer, hanem folyamatosan. Nem felülről irányított üzenetekkel bombázni őket, hanem partnerként, emberi hangon beszélni velük. Akkor amikor ők akarják, nem akkor, amikor te akarod.

Na erre képtelen ma a vállalatok 90%-a, és egészen addig, amíg ez nem változik meg, addig a reklámszakma is olyan lesz, amilyen.

Na, ez valami zseniális videó. Arra próbál rávenni minket, hogy figyeljünk a biciklisekre, mert nagyon nehéz észre venni őket forgalmas helyzetekben. Nézd végig, őrület, hogy becumizod.

Sajnos csak mostanra sikerült fellelnem digitálisan ezt a zseniális CityLightot, amit körülbelül két héten keresztül kellett bámulnom a Ferenciek terén. Szóval kissé már aktualitását veztette az MSZP népszavazási kampányának inditó kis szösszenete, ábár mindenképpen megér egy misét kommunikációs szempontból.

Először is: mi a szar ez itt? Egy darab kurva nagy papír, rajta egy halom szöveg, ami a headline ígérete szerint egyszerre három különböző dolgot fog tisztázni (reform, demokrácia, népszavazás), hogy lehetőleg teljesen összezavarodjunk. Kinek jutott eszébe, hogy három ilyen fontos fogalmat egy darab CityLighton próbáljon elmagyarázni, mikor külön-külön is több oldalon keresztül lehetne értekezni róla. Ezt vajon komyolan gondolták az MSZP-nél, hogy lesz olyan ember, aki a reformról, a népszavazásról és a demokráciáról egy rém unalmas, teljesen ötlettelen CityLighton próbál meg tájékozódni, azután, hogy leszállt a metróról, és rohan a piros hetes felé?